A 2023 decemberében elhunyt kiváló zenepedagógus, Berényi Bea emlékére csütörtök este ismét jótékonysági hangversenyt rendeztek a Kecskeméti Kodály Iskolában. Az emlékkoncerten többek között férje, Dratsay Ákos és lányuk, Dratsay Dóra, illetve a Zeneakadémia tanárai: Lakatos György fagottművész és Kemenes András zongoraművész lépett színpadra. Az ünnepi alkalmon a neves fuvolaművészről elnevezett díjat is átadták; az elismerést két ifjú fuvolás tehetség, Borsi Blanka és Csuvár Anna vehette át.
Október elsején, a zenei világnapon In memoriam Berényi Bea alcímmel ünnepi hangversenyt szervezett a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. Az emelkedett hangulatú koncerten – amelyen a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és három fuvolás szólista játékában gyönyörködhetett a nagyérdemű – nemcsak a tavaly decemberben elhunyt neves pedagógusról, fuvolaművészről emlékeztek meg, hanem a zenekar azon tagjairól is, akik a közelmúltban haltak meg. Az est karmestere Mester Dávid volt.
Zene világnapi hangversenyünkkel Berényi Beára, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar nemrégiben elhunyt fuvolaművészére emlékezünk, aki férjével, Dratsay Ákossal közösen országos hírű szakmai műhelyt teremtett Kecskeméten. Berényi Bea növendékei közül sokan, így a koncerten fellépő Asztalos Vanda és Gárdai Viktória is fontos szerepeket töltenek be a hazai és nemzetközi zenei életben.
Május 15-én, a születésnapján rendeztek emlékkoncertet a tavaly decemberben, tragikusan fiatalon elhunyt Berényi Bea fuvolaművész, a Kodály Iskola zeneművészeti szakgimnáziumának művésztanára tiszteletére. A rendezvényt ezentúl minden május 15-én megtartják.
A Kecskeméti Kodály Iskoláért hosszú éveken, évtizedeken át elkötelezetten, példamutatóan dolgozó pedagógusok tiszteletére emléktáblát avattak csütörtök délután a Magyar Örökség-díjas intézmény földszinti aulájában. A korábbi, 2007-ben elhelyezett márványtábla már megtelt, és sajnos az újon is már három név szerepel.
A Kecskeméti Kodály Iskolában közel négy évtizeden át tanító fuvolaművész, Berényi Bea emlékére rendezték meg péntek este Kaposvárott a XI. Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny nyitókoncertjét. A lélekemelő hangversenyen a Kodály Zoltán- és Artisjus-díjas művész-tanárnő egykori tanítványai, valamint férje, Dratsay Ákos – akivel előadóművészként és pedagógusként is egyaránt elválaszthatatlan társak voltak – muzsikáltak.
Életének 64. évében türelemmel viselt betegségben elhunyt Berényi Bea Kodály Zoltán- és Artisjus-díjas fuvolaművész. 1984 óta a Kodály Iskolában tanított, ahol férjével, Dratsay Ákossal közösen rangos szakmai műhelyt hoztak létre. Vallotta, hogy zenészként „a világ szellemi, lelki kincsének legcsodálatosabb részével töltheti napjait”, tanárként pedig „a jövőt formálhatja”.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.