A Szociális Munka Világnapja alkalmából köszöntötte az önkénteseit és munkatársait ma délután a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régiója. A rendezvényen Pászti András, a Gondoskodó Város Bizottság elnöke is méltatta a jótékonysági szervezet munkáját, Kecskeméten végzett tevékenységét.
A Szociális Munka Világnapja alkalmából köszöntötte az önkénteseit és munkatársait ma(szerda) délután a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régiója. A rendezvényen Pászti András, a Gondoskodó Város Bizottság elnöke is méltatta a jótékonysági szervezet munkáját, Kecskeméten végzett tevékenységét.
Kecskeméten már több mint 10 éve hajtanak végre város és társadalom rehabilitációs projekteket, Minden idők legnagyobb társadalmi integrációs projektjét 2014 és 2020 között valósították meg a vármegyeszékhelyen. Tegnap pedig útjára indították azt a Jelenlét Programot, amely a városban zajló felzárkóztatási folyamat legújabb eleme. A projekt, mely három évig tart, az önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat konzorciumában valósul meg. Ezúttal a célterület a Kórház utca és környéke.
Útjára indították Kecskeméten azt a Jelenlét Programot, amely a városban zajló felzárkóztatási folyamat legújabb eleme. A projekt, mely három évig tart, az önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat konzorciumában valósul meg. Ezúttal a célterület a Kórház utca és környéke. A tegnapi projektnyitón beszédet mondott többek között Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester és Sztojka Attila társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár.
Másodfokú hőségriadó van érvényben, hazánkban. Kecskeméten a rekkenő hőségben segítséget nyújtanak a bevásárlóközpontok, valamint a főtéren üzemben lévő párakapu is. Emellett a hajléktalanszállók is felkészültek, hogy minden ellátottjuk biztonságban legyen.
Ismételten megkapta a kecskeméti önkormányzattól a bizalmat a Máltai Szeretetszolgálat, hogy a Mezei utcai 44.sz alatt található közösségi ház és a vele együttműködő Biztos Kezdet Gyerekház fenntartását átvegye, nyilatkozta a Hírös Médiacentrumnak dr. Rigó Orsolya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi régiójának regionális ügyvezetője. 2011-ben a Máltai Szeretetszolgálat építette ki és üzemeltette 5 éven keresztül a Mezei utcai Közösségi Házat, idén január elsejétől újra a szolgálat segíti a térségben élő roma családokat.
Január elsejétől ismét a Máltai Szeretetszolgálat látja el a Mezei utcai Közösségi Ház és a vele együttműködő Biztos Kezdet Gyerekház fenntartását. Az önkormányzati forrásból működő intézmény szolgáltatásai tekintetében nem történt változás, azok továbbra is ingyen igénybe vehetők.

Sárközi Ákos séf és a Textúra étterem munkatársai közös ebéddel lepték meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Családok Átmeneti Otthonának lakóit. A délelőtt folyamán az otthonban lévő gyermekek közösen készíthették el az ételeket Budapesten a séf éttermében.

A találkozás örömének, a közösség megélésének céljával gyűltek össze a szociális munka napjának alkalmából Kecskeméten a máltai szeretetszolgálat regionális szervezetének képviselői. Munkájuk ünnepének alkalmából három csoportot ki is tüntettek az elmúlt évi teljesítményük elismerésképpen.

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Családok Átmeneti Otthona. A hétfőn megtartott ünnepségen az elmúlt 20 év nehézségeit, eredményeit, boldog pillanatait idézték fel. Az évforduló kapcsán volt a KTV Kiemelő magazinjának vendége dr. Rigó Orsolya, az intézményt működtető Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régiójának regionális ügyvezetője.

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Családok Átmeneti Otthona. Az Otthon 2004-ben nyitotta meg kapuit, azóta nyújt menedéket az otthon nélkül maradtaknak, vagy éppen az erőszak elől menekülteknek. Jelenleg 21 fő lakja, ebből 13 gyermek.
Nyolcvanéves önkéntesei ünnepi felköszöntését tartotta meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti csoportja szerda délután. A Három Gúnár Rendezvényházban gyertyafényes bevonulással köszöntötték az ünnepelteket, akik nemcsak ajándékot kaptak, hanem egy korai vacsorával is megvendégelték őket.
Hétfő este nyolc órától életbe lépett a vörös kód. A következő napokban a hőmérséklet várhatóan napközben sem emelkedik 0 fok fölé, a hajnali és éjszakai órákban pedig tartósan mínuszokra kell számítani, ami életveszélyes lehet, ha valaki hosszabb ideig az utcán tartózkodik. A hajléktalanszállókon van elég hely, de a vörös kód ideje alatt bármilyen szociális intézmény köteles befogadni a hajléktalan vagy bajba jutott embereket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.