Egy maratont végigfutni önmagában is nagy kihívás. Boronkay Péter úgy fogja teljesíteni a 42 kilométeres távot, hogy egy mozgássérült barátját, dr. Nagy Andrást tolja maga előtt egy speciális székben. Az alkalom, ahol mindez megvalósul, a 40. Budapest Maraton október 12-én. A cél ezúttal is a jótékonyság, illetve a példamutatás. Több mint 80 fogyatékkal élő kecskeméti szabadidős és sporttevékenységére gyűjtenek adományokat.
Gyönyörű őszi időben játszhattak ép és sérült gyermekek a KölyökDomb játszótéren szombaton. Az Élethinta Alapítvány által szervezett családi napon a súlyosan és halmozottan sérült gyerekek is birtokba vehették a számukra is készült integrált játszóteret. A családi nap a Lánchíd Utcai Iskolában folytatódott a Mosolyra Hangolók koncertjével, majd közös ebéddel zárult.
12. alkalommal rendezett ma (kedd) a jótékonysági futógálát a Kecskeméti Református Gimnázium. A tanév utolsó adománygyűjtő akcióján befolyt összeggel a MOSOLYSZIGET Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézményét támogatják.
12. alkalommal rendezett ma (kedd) a jótékonysági futógálát a Kecskeméti Református Gimnázium. A tanév utolsó adománygyűjtő akcióján befolyt összeggel a MOSOLYSZIGET Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézményét támogatják.
Adventi hangolódó ünnepséget tartott hétfőn az Élethinta Közhasznú Alapítvány a Hírös Agórában. Szakemberek, a fogyatékkal élő gyerekek és családjaik együtt vettek részt a karácsonyváró rendezvényen. Engert Jakabné alpolgármester köszöntőjében kiemelte: Kecskemét önkormányzata segítő kézként igyekszik jelen lenni az alapítvány életében.
A csütörtöki közgyűlés egyhangúlag támogatta a szociális rendelet módosítását, mely egy sor területen tovább szövi a szociális védőhálót Kecskeméten. Az új formák között találunk szemüvegre, gyógyszerre és fogyatékkal élőket segítő eszközökre szóló támogatást is.
Vakvezető kutyával és a látássérültek világával ismerkedtek meg ma (kedd) a Csokor utcai Corvina Óvodába járó gyermekek. Az intézményben egészség hetet tartanak, ennek keretében szervezték meg az érzékenyítő programot, amely játékos formában segíti a gyerekeket a fogyatékkal élők elfogadásában.
Idén 10. alkalommal állt össze a színes társaság a Főtéren egy közös farsangi futásra. Az eseményen minden évben a fogyatékkal élők és az ép sportkedvelők közösen futnak egy szerpentin-kört, ezzel is erősítve a társadalmi esélyegyenlőséget. A futás után meleg teával, fánkokkal és süteményekkel ünnepeltek a sportolók.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.