Megérkezett az idei légúti szezonra javasolt összetételű, ingyenes Covid-19 vakcina, amely országszerte igényelhető a háziorvosoknál - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár idén nyáron is megszervezte a munkatársak gyermekeinek díjmentes táborait, amelyekben összesen 450 fiatal vehetett részt. A programok sporttal, művészettel, digitális tudással, természetközeli élményekkel és bentlakásos kalandokkal tették emlékezetessé a vakációt.
Ingyenes szűrővizsgálati nap volt pénteken a Máltai Szeretetszolgálatnál. Az egésznapos ingyenes egészségügyi felmérés az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány együttműködésével jött létre. A résztvevők a koleszterin-, és vércukorszintről, a vérnyomásról, és a testzsírszázalékról tájékozódhattak.
Szombat este Kecskemét szíve megtelt zenével hiszen Wolf Kati és a Budapest Jazz Orchestra lépett színpadra a Nyitott Városháza programsorozat keretében. Az ingyenes koncert igazi zenei csemege volt, amely a közönséget elvarázsolta és felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg.
2025. június 22-én, vasárnap délután a Kecskeméti Arborétumban egészségnapot rendeznek, ahol testileg, lelkileg és szellemileg is feltöltődhetsz! A családbarát, interaktív események között minden korosztály megtalálja a számára legizgalmasabbat: sportos bemutatók, masszázs- és relaxációs foglalkozások, kreatív kézműves sarok, erdei iskola és egészségügyi szűrések várnak.
Ingyenes szecessziós kézműves foglalkozás és Magyar Népmesék filmvetítés várja a gyermekeket a Városháza félemeletén. A Kecskeméti Katona József Múzeum múzeumpedagógusai többek között az üvegfestés technikájával és a képek restaurálásával ismertetik meg a gyermekeket a Nyitott Városháza programján.
A Kecskeméti Városrendészet ezúton tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy 2025. május 01-jén (csütörtökön) és május 02-án (pénteken) Kecskeméten díjmentes lesz a parkolás a Városrendészet üzemeltetésében lévő valamennyi fizető várakozási területen. A Benkó Zoltán Szabadidőközpont parkolójában május 01-jén ingyenesen lehet parkolni, május 02-án (pénteken) a parkolásért fizetni kell.
A Kecskeméti Városrendészet ezúton tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy 2025. május 01-jén (csütörtökön) és május 02-án (pénteken) Kecskeméten díjmentes lesz a parkolás a
Városrendészet üzemeltetésében lévő valamennyi fizető várakozási területen. A Benkó Zoltán Szabadidőközpont parkolójában május 01-jén ingyenesen lehet parkolni, május 02-án
(pénteken) a parkolásért fizetni kell.
Május 21-e és 24-e között rendezik meg a II. Kecskeméti Ifjúsági Fesztivált. A közgyűlés csütörtökön úgy döntött, hogy az esemény ideje alatt, mindazok, akik regisztrálnak a fesztiválra, ingyenesen vehetik igénybe a KEKO helyi járatait.

A Kecskeméti Városrendészet közleményben tájékoztat arról, hogy újévig nem kell fizetnünk a város által fenntartott pakolóhelyeken, díjmentes a parkolás Kecskeméten.
2024. december 24. napjától 2025. január 1. napjáig Kecskeméten díjmentes lesz a parkolás a Városrendészet üzemeltetésében lévő fizető várakozási területeken.
Négy nap alatt huszonöt ingyenes kamarakoncerttel Kecskeméten mutatkoznak be az Európai Zenekari Akadémia növendékei november 5. és 8. között - közölte a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) az MTI-vel csütörtökön.
A kormány kiadta a közúti járművezetők és közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának szabályait módosító rendelettervezetét. Az új szabályozás szeptember 1-jén lép hatályba, és számos változást hoz a középiskolai tanfolyamok és vizsgák terén segítve a jogosítványok ígért, ingyenes megszerzését.

A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolásoknak a "B" kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ- és az egészségügyi oktatást tartalmazza. A Magyar Honvédség a gyakorlati képzést támogatja, és a kiválasztott intézményekkel kötött együttműködési megállapodás alapján már ősszel elindítja a jogosítvány megszerzéséhez szükséges tanfolyamokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.