Kilenc pedagógust – köztük Vincze Tünde fuvolatanárt, mesterpedagógust – és tizennégy előadóművészt jutalmaztak idén Artisjus-díjjal. A zenei oktatásban végzett kiemelkedő munkájáért odaítélt rangos kitüntetést a Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola tanszakvezető tanára 2025. december 1-jén a fővárosban vette át.
A nemzeti ünnep alkalmából Magyar Arany Érdemkeresztet adományozott Magyarország köztársasági elnöke Lukács Lászlónak, a Kecskemét Táncegyüttes művészeti vezetőjének. A közismert néptáncos legújabb elismerése kapcsán volt a KTV Múzsa magazinjának vendége. Lukács László a műsorban beszélt dunaújvárosi gyökereiről, ahol még csak a televízión keresztül figyelte a néptáncosokat. A népi tánccal már itt Kecskeméten ismerkedett meg, amikor édesanyja elvitte az akkor már Bedőcs József által vezetett Kecskemét Táncegyüttes toborzó rendezvényére.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki nemzeti ünnepünk alkalmából Rideg Lászlót, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés korábbi elnökét. Agusztus 20-án Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter adta át az állami kitüntetéseket a díjazottaknak.
Az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából több kecskeméti, vagy helyi kötődésű személy is rangos kitüntetésben részesült a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen. Az elismeréseket Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter adta át.
1920. május 18-án a lengyelországi Wadowicében látta meg a napvilágot Karol Wojtyla – II. János Pál pápa. A 105. évforduló alkalmából nagyszabású ünnepségsorozatot szervezett a város, melynek részeként a Wadowicei Városi Tanács május 18-ai ülésén Pápai Érdemérmet nyújtott át Farkas P. Józsefnek, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatójának Bartosz Kaliński polgármester.
A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai rangos miniszteri kitüntetéseket vehettek át a Föld Napja alkalmából a Magyar Nemzeti Parkok Hete nyitóeseményén május 16-án.
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
A Város Kulcsa díjat vehette át október 2-án, a Város Napján dr. Virág Zsolt művészettörténész, a Magyar Kastélyprogram Kft. ügyvezetője, a felújított Városháza új látogatóközpontjának megálmodója, kurátora. A kitüntetése kapcsán beszélgettünk vele eddigi pályájáról, a látogatóközpont koncepciójáról és jövőbeli terveiről a KTV Kiemelő magazinjának hétfő esti adásában.

Posztumusz rangos elismerést kapott dr. Kiss Árpád, kecskeméti növénynemesítő genetikus, akinek a világon először sikerült a tritikálét előállítania a búza és a rozs keresztezésével. Magyar Örökség Díját fia, ifj. dr. Kiss Árpád vehette át szeptember 21-én, Budapesten, a Ráday Házban.
Augusztus 20-a alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésében részesült dr. Rosta Szabolcs régész, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója. Az elismerés kapcsán pályájáról, a régészethez fűződő szenvedélyéről valamint a Bugaci Aranymonostor Látogatóközpontról is kérdeztük.
Augusztus 20-a alkalmából Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozat kitüntetést vehetett át Bella Rózsa, grafikusművész, rézkarckészítő, nyugalmazott pedagógus. Az elismeréssel kapcsolatban volt a KTV stúdiójának vendége.

Állami kitüntetéseket, miniszteri elismeréseket adott át az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából dr. Pintér Sándor belügyminiszter és dr. Felkai László közigazgatási államtitkár a Belügyminisztérium márványaulájában.
Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium minisztere, Zsigó Róbert a
minisztérium miniszterhelyettese és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából Magyar Érdemrend parancsnoki keresztet, Magyar Érdemrend tisztikeresztet, Magyar Érdemrend lovagkeresztet, Népművészet Mestere
díjat adott át a Pesti Vigadóban.
Elismeréseket, főorvosi és adjunktusi előléptetéseket, valamint osztályvezetői főorvosi megbízásokat adott át a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház vezetősége a Semmelweis-napi ünnepségén, a Neumann János Egyetem Campusán. A rendezvényen megemlékeztek az idén 10 éves Kecskeméti Gyógyintézeti Központról is.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.