Kedden este tartották meg a Lili bárónő című nagyoperett sajtó-nyilvános főpróbáját a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. Az előadást vendégként Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója rendezte. A premier október 3-án, pénteken lesz.

Igazi sztárparádéra számíthatunk a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színpadán. Ember Márk, Veréb Tamás, Kovács Gyopár is szerepel a Szente Vajk által rendezett A trón című musicalben, amelynek pénteken tartották az olvasópróbáját. A darab a történelmi musicalek sorát gyarapítja, a sötét, véráztatta középkor ábrázolását azonban modern filmes látásmóddal ötvözi.

Igazi sztárparádéra számíthatunk a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színpadán. Ember Márk, Veréb Tamás, Kovács Gyopár is szerepel a Szente Vajk által rendezett A trón című musicalben, amelynek pénteken tartották az olvasópróbáját. A darab a történelmi musicalek sorát gyarapítja, a sötét, véráztatta középkor ábrázolását azonban modern
filmes látásmóddal ötvözi.
A Leányvásár című operett Juronics Tamás rendezésében, Bori Réka és Koltai-Nagy Balázs főszereplésével látható péntektől a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nagyszínpadán.

Pénteken mutatják be a nagyszínházban Jacobi Viktor, Bródy Miksa és Martos Ferenc Leányvásár című operettjét Juronics Tamás rendezésében. A puskalövésekben és poénokban bővelkedő westernoperett sajtónyilvános főpróbáját szerdán tartották, így mi is végigizgulhattuk Tom Migles és Lucy Harrison szerelmi csatározásait. A két főszereplőt Koltai-Nagy Balázs és Bori Réka formálja meg a darabban.

Megtartotta az évad utolsó bemutatóját a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata. Május 3-án volt a premierje a Felhangolva című, műfaji meghatározása szerint mesés zenés evésnek, amelyben a színház kilenc művésze avatja be a nézőket életének fontos pillanataiba úgy, hogy a szálakból komoly mélységeket is felmutató, zenében elbeszélt emberi történet válik. A Felhangolva című előadást Kovács Lehel rendezte.
Alkotók és a főszereplők jelenlétében mutatták be kedden este az Otthon moziban az 1848. március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról szóló, Most vagy soha! című történelmi kalandfilmet. A vetítés teltházas volt.
A Margitszigeti Színház és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház közösen mutatja be július 8-án Lehár Ferenc egyik legszellemesebb operettjét, teljesen új köntösbe varázsolva a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A darab különlegessége nemcsak aktualitása és musical-szerűsége, hanem az is, hogy egy ponton interaktívvá válik, a főszereplő a közönséget is bevonja az előadásba – olvasható a Margitszigeti Színház beharangozójában. A főszerepekben Járai Máté, Bori Réka, Koltai-Nagy Balázs és Orth Péter lesz látható, a rendező Szente Vajk.
A Móra Ferenc Iskoláért és Diákjaiért Alapítvány vissza nem térítendő támogatásban részesült „Az innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása” pályázati konstrukció keretén belül. A támogatott program azonosító száma NTP-INNOV-22-0003, a támogatás mértéke 1.753.000 Ft.
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház pénteken bemutatta a 2022/23-as évad utolsó előadását: a Szente Vajk és Galambos Attila által újrafogalmazott Luxemburg grófja című operettet a vártnál is nagyobb siker fogadta. A darab nem csupán az évad végéig, de a nyáron, illetve szeptembertől is útján kíséri majd a társulatot.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.