Kecskemét önkormányzata idén is meghirdette fiataloknak szóló lakhatási pályázatát. A keretösszeg ezúttal már 35 millió forint volt, amelyre 99 igény érkezett, a bírálatot követően 73 fiatal kapott albérletfizetési segítséget.
A Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvány Kecskemét városának támogatásával idén is segíti a pályakezdő fiatalok lakhatási nehézségeit. A pályázat beadási határideje 2025. február 5-én 24:00 óra.
A munkáltató 2025. január 1-től évente 1,8 millió forinttal támogathatja a harmincöt év alatti dolgozóinak a lakhatását. Így az alkalmazottjának a lakásbérleti díjához vagy a lakáscélú hitelének a törlesztőrészletéhez járulhat hozzá.
Április 30-ig pályázhatnak a fiatalok az önálló lakhatásukat elősegítő támogatásra. A pályázaton pályázónkként a havi bérleti díj 50 százalékáig terjedő, havi legfeljebb 50.000 forint összegű vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
Eddig 42-en vették igénybe a fiataloknak szánt lakhatási támogatást Kecskeméten. Az akár havi 50 ezer forintot is elérő önkormányzati támogatást újra kiírták, most ezeknek a második körös pályázatoknak az elbírálása zajlik – mondta az Esélyteremtési Bizottság kedd reggeli ülésén Engert Jakabné alpolgármester, aki kitért arra is, hogy a sikeres támogatási rendszer továbbfejlesztésére egy TOP-os pályázat keretében lakásügynökséget állítanának fel.
A Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvány csütörtöki döntése alapján 50 kérelmezőből 41 fog kapni lakhatási támogatást Kecskeméten. A közgyűlés még decemberben döntött arról, hogy támogatja a helyben munkát vállaló fiatalok havi albérleti díjának 50 százalékát, pályázat útján, legfeljebb 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatás formájában. Az önkormányzat elégedett az első akció eredményével és azt ígéri lesz folytatása.
A kecskemet.hu oldalon megjelent az a pályázati felhívás, amelyen keresztül lakhatási támogatást igényelhetnek a pályakezdő fiatalok. Az elnyert összeg a havi lakásbérleti díj 50 százaléka, legfeljebb 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatás lehet.
A csütörtöki városi közgyűlés egyhangú döntése értelmében akár havi 50 ezer forintos önkormányzati támogatást is kaphatnak lakbérre azok a 24 és 35 év közötti fiatalok, akik Kecskeméten helyezkednek el. A támogatást nem szociális alapon nyújtják. Feltétele a legalább középfokú végzettség, és előnyt élveznek azok, akik a hiányszakmákban dolgoznak.
Hatvanezer forintos támogatást igényelhetnek gyerekük szemüvegére a rászoruló egyszülős családok a szociális rendelet tervezett módosítása szerint. Az Esélyteremtési Bizottság keddi ülésén Engert Jakabné alpolgármester elmondta: a rendeletmódosítás több más módon is kiszélesítené a szociális védőhálót Kecskeméten.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.