A magyar kultúra tiszteletére a világhírű Kecskemét Táncegyüttes énekes-táncos produkcióval adózott a kultúra oltárán a Wojtyla Barátság Központ pódiumán, ily módon is hangot adva a műveltség lelket tápláló mivoltának, mely a népkonyha gondozottjainak is éltető erővel szolgál az oly gyakorta szomorkás hétköznapokban.
Elődök és utódok címmel ünnepi hangversenyt rendeztek szerda este a Kecskeméti Kodály Iskolában. A magyar kultúra napja apropóján szervezett koncerten a Magyar Örökség díjas intézmény művésztanárai XX. és XXI. századi magyar zeneszerzők műveit szólaltatták meg.
Egytől egyig Jókai címmel a 200 évvel ezelőtt született Jókai Mórra emlékezve több részből álló felolvasó maratont szervezett a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon a Magyar Kultúra Napján.
Egytől egyig Jókai címmel a 200 évvel ezelőtt született Jókai Mórra emlékezve több részből álló felolvasó maratont szervezett a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon a Magyar Kultúra Napján.
Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban Csekén ezen a napon fejezte be „a magyar nép zivataros századaiból” vett példákra épített költeményét, a Himnuszt. Az emléknapon a Kecskeméti Kodály Iskolában „Zene és költészet Szabadon” címmel szerveztek összművészeti rendezvényt. Különleges vállalkozásnak lehettek tanúi a széksorokban ülők, két „közeli rokon”, a zene és a költészet összekapcsolódását hallhatták a koncert folyamán.
Aki a Kecskeméti SZC Széchenyi István Technikumába, vagyis a korábbi vendéglátóipari iskolába járt, annak jó eséllyel nem kell bemutatni Ács Imrét. A nyugdíjas gasztrotanárral, pedagógusmesterrel a szakácskönyv-gyűjteményéből megnyílt kiállítás kapcsán beszélgettünk a Katona József Könyvtárban. A Szakácsmesterségnek könyvecskéi című tárlat április végéig látogatható.
A Téli Csodaország és Kecskeméti Advent fesztivál a főtéri óriáskerék és a korcsolyapálya bezárásával ténylegesen is véget ért. A Hírös Agóra ezzel az egyik legsikeresebb fesztiválját tudhatja maga mögött. Az Agóra a 2024-es évet a magyar kultúra napi programokkal indítja el igazán. A téli fesztivál tapasztalatairól és a következő időszak rendezvényeiről, terveiről Barta Dórával, a Hírös Agóra ügyvezetőjével beszélgetett Baloghné Szabó Anita a KTV stúdiójában..
Ma (pénteken) délután a Bács-Kiskun Vármegyei Katona József Könyvtárban Bősze Ádám zenetörténész előadásával megkezdődött a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvények sorozata a városban. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg minden évben.
Izgalmas programokkal készül a magyar kultúra napjára a Hírös Agóra. A január 22-én sorra kerülő események helyszíne ezúttal az Ifjúsági Otthon lesz, ahol Saly Noémi irodalomtörténész tart majd előadást az irodalmi kávéházakról, de A beszélő köntös című Mikszáth-regény megjelenésének 135. évfordulója alkalmából próza-felolvasóversenyt is rendeznek kecskeméti diákok számára. A részletekről beszélt a KTV Múzsa magazinjában Csizmadia Ilona, az intézmény munkatársa.
Számos programmal ünnepli a hírös város a magyar kultúra napját. A könyvtárban Bősze Ádám, az Otthon moziban Saly Noémi tart előadást, a Kodály Iskolában hangversennyel, a stúdiószínházban versszínházi előadással, a Bozsó Gyűjteményben tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket.
Kihirdették hétfő délután a Hírös Agórában a Himnusz 200 alkotópályázat eredményét. Esszével és videómontázzsal pályázhattak kecskeméti diákok, munkáikkal azt kellett kifejezniük, hogy mit jelent számukra Kölcsey Ferenc 200 évvel ezelőtt írt nemzeti fohásza.
A Tóth László Iskolában immár hagyománnyá vált, hogy ezen a jeles napon neves vendégeket hívnak, hogy együtt emlékezzenek meg a Himnusz születéséről, a magyar kultúráról.
A Kecskeméti Kodály Iskola hagyományos, a magyar kultúra napjához kötődő hétfő esti hangversenyén Ittzés Gergely Liszt-díjas fuvolaművész játékában gyönyörködhettek a zeneszeretők. Az intézmény korábbi diákja magyar zeneszerzők fuvolaműveit, illetve magyar fuvolaművészek átiratait szólaltatta meg. Az ünnepi koncerten – melyen egy Petőfi-vers is elhangzott – a jelenleg Kínában élő és dolgozó fuvolista felesége és fia, valamint az iskola néptáncos tanulói működtek közre.
Bábjátékkal ünnepelte a magyar kultúra napját a Ciróka Bábszínház vasárnap. A Fehérlófia című előadást Veres András vitte bábszínpadra, a szereplőket Lendváczky Zoltán kelti életre.
Hagyomány és társadalom címmel dr. Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza osztályvezetője tartott előadást szombat délután a magyar kultúra napja alkalmából a Katona József Könyvtárban. A másfél órás előadásban Agócs Gergely felvázolta műveltségünk mai állapotát, a fogyasztói társadalom romboló hatásait, és hangsúlyozta a személyes aktivitások fontosságát a kultúra megőrzésében és továbbfejlesztésében.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.