Befejeződött a csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztése a Balaton utcában, az Ady Endre utca és a Nyíri út közötti szakaszon. Mindemellett a járda, valamint az út is teljes szélességében megújult, gyephézagos parkolókat alakítottak ki, a zöldítésre pedig ősszel kerül sor.
A munka folyamatos, a nyár végére befejeződhet a csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztése a Balaton utcában, az Ady Endre utca és a Nyíri út közötti szakaszon. Mindemellett a járda, a parkoló, valamint az út is teljes szélességében megújul.
Otthonában az önkormányzat képviselői köszöntötték ma (hétfő) a 95 éves Bézi Sándornét. A kecskeméti BRG gyár egykori dolgozója még ma is jó egészségnek örvend, rendszeresen olvas, sőt tavaly még egy versmondó versenyt is megnyert.
Novembertől újraindul Kecskeméten az Örökségvédelmi Támogatási Program, amelyben az önkormányzat 20 millió forintot biztosít magánszemélyek illetve civil szervezetek számára helyi és egyedi védettség alatt álló épületeik felújításához. A pályázatok beadására két hónap áll rendelkezésre.

Hatalmas bulira készülhetnek a fiatalok a hétvégén. Június 14-én, pénteken Tanévzáró futamon mérkőzhetnek meg a középiskolás csapatok ügyességi versenyeken, logikai feladatokban és erőnléti próbákon. Este bulival folytatódik a program a Vasútparkban, ahol neves DJ-k pörgetik a lemezeket. Az esemény kapcsán volt a KTV vendége Stein Ildikót, a Hírös Fiatalok Egyesület alelnöke, Dóka Gábort, a Főnix Dance Sportegyesület elnöke és Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő.

Négy kertben összesen 250 darab évelő növényt ültettek el ma (péntek) kora este a Fűrészfogas tömbházak lakói, az önkormányzat támogatásával. A lakóközösségek e mellett kapát, ásót, gereblyét és kannát is kaptak, hiszen a növények gondozása mostantól az ő feladatuk lesz. Az ültetésen ott volt Szemereyné Pataki Klaudia polgármester is, aki elismerően beszélt az itt élők környezet szeretetéről.
Társasházi növénytelepítést szervezett Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő Balla Éva közös képviselővel és Gál Zsomborral, a Lendületben a Széchenyivárosért Egyesület elnökével a Nyíri úton. A lakók kérését támogatta Nemcsik Mátyás, amikor elültették szombaton a balkonnövényeket, a rózsákat, a muskátlikat és a tujákat.
Pénteken Kecskemétre érkezett a Diákönkormányzatok II. Országos Találkozója. Az eseménynek a Neumann János Egyetem adott otthont, ahol a helyi és a határon túli magyar jó gyakorlatokkal ismerkedhettek meg a résztvevők.

A házigazda Táncsics Mihály Kollégium mellett további öt kecskeméti kollégium diákjai vettek részt szerdán délután a 21. alkalommal megtartott Táncsics Koli Kupán.

„Sokan kérdezik tőlem, mit akarhat a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal Kecskeméttől⁉️” – kezdi bejegyzését közösségi oldalán Nemcsik Mátyás. Az önkormányzati képviselő egy olyan videót osztott meg közösségi oldalán, melyben azt taglalja, hogy a bukott miniszterelnök és helyi baloldali képviselők a város kasszáját akarják megszerezni.
Néhány év szünet után ismét lesz sportbál Kecskeméten, február 10-én. A rendezvény főszervezője ezúttal a Hírös Sport Nonprofit Kft. A Hírös Sportbál keretében adják majd át az elismeréseket is a város kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolóinak. Ezzel kapcsolatban Nemcsik Mátyással, a Hírös Sport Nonprofit Kft. kommunikációs és marketing osztályvezetőjével, valamint Gál Zsomborral, a Hírös Sport Nonprofit Kft. marketing munkatársával beszélgettünk.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.