Honfoglalás kori sírokat tártak fel a régészek a Bács-Kiskun vármegyei Akasztó határában, amelyekből ezüst tarsolylemez, kék üvegköves aranygyűrű, aranyozott ezüstveretekkel díszített lószerszám, szablya, ezüst karperec, valamint itáliai pénzérmék is előkerültek.
A Bács-Kiskun vármegyei Akasztó határában talált 3 honfoglaláskori sír igazi régészeti csodákat tartalmazott, melyet a Kecskeméti Katona József Múzeum régészei tártak fel. Az egyik elhunyt harcos sírjából egy kuriózumnak számító ezüst tarsolylemezt és egy kék üvegköves aranygyűrűt is találtak.
Két évvel ezelőtt Baja közelében, Sükösd határában különleges bronzkori lelet-együttes került napvilágra fémkeresős önkéntesek segítségével. A Pásztor Emília vezető régész irányításával felszínre került, addig bolygatatlan, előkelő bronzkori női sírlelet ritkaságszámba menő leleteket és mellékleteket hozott a felszínre, amiből egy évvel ezelőtt megszületett a Kamilla, a fény leánya című, nagysikerű régészeti kiállítás. Ennek aranyleletekkel kibővített, átrendezett változata nyílt meg a közelmúltban a kecskeméti illetőségű régész, dr. Pásztor Emília irányításával.
A világ legnagyobb avar településrendszerét tárták fel Kecskeméten, melynek különleges történetét és izgalmas leleteit most egy időszaki kiállításon mutatják be. A látogatók megtudhatják, hogy körülbelül 1200 évvel ezelőtt malomjátékot játszottak az avarok, valamint egy rejtélyt is megismerhetnek: erőszakos halállal elhunyt emberek gödrökbe dobott maradványait találták meg a feltárások során.
Hiába kérhettek kegyelmet a kisgyerekek és a nők a bugaci monostornál 1241-ben, mindenkit legyilkoltak a tatárok. Erről dr. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója beszélt ma a KTV stábjának, amikor a maradványokat kiszedték a sírokból. Berbert Zsolt antropológus, a Természettudományi Múzeum főigazgatója is megvizsgálta a csontokat, elmondta, hogy bőrszíjjal összekötötték a gyermekek és asszonyok kezeit a nyakukkal.
Hiába kérhettek kegyelmet a kisgyerekek és a nők a bugaci monostornál 1241-ben, mindenkit legyilkoltak a tatárok. Erről dr. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója beszélt ma a KTV stábjának, amikor a maradványokat kiszedték a sírokból. Berbert Zsolt antropológus, a Természettudományi Múzeum főigazgatója is megvizsgálta a csontokat, elmondta, hogy bőrszíjjal összekötötték a gyermekek és asszonyok kezeit a nyakukkal.
Erőszakos halált halt az a két férfi, akit egy település épületébe dobtak, és kitekert pozícióban, egymáson fekve találták meg őket. Az egyik személy halálát bizonyosan egy hosszú vaskés okozta, ami szó szerint felnyársalta áldozatát. A két férfi az avar korban, a 7-8.
században élhetett, csontvázaikat pedig a kecskeméti múzeum régészei találták meg – és most először mutatják meg a nagyközönségnek a Cifrapalotában.
15 évvel ezelőtt vette kezdetét az a régészeti feltárás, melynek gyümölcsét ma (pénteken) arathatták le, amikor átadták a bugaci Aranymonostor Látogatóközpontot, mely az Árpád-kor időszakát mutatja be 21. századi módszerekkel. A kiállítás anyagául szolgáló leleteket a Kecskeméti Katona József Múzeum régészei találták meg dr. Rosta Szabolcs múzeumigazgatóval az élen, a Duna-Tisza köze legnagyobb vallási, kereskedelmi és gazdasági központjának számító Pétermonostoránál.
18 csecsemő és gyermek teljes vagy részleges csontvázát tárták fel a régészek a Kodály Intézet felújításához kapcsolódó ásatás újabb szakaszában az elmúlt hetekben. Az ásatást vezető régésszel, Fazekas András Kristóffal beszélgettünk.
18 csecsemő és gyermek teljes vagy részleges csontvázát tárták fel a régészek a Kodály Intézet felújításához kapcsolódó ásatás újabb szakaszában az elmúlt hetekben. A mintegy 15 m2 -es területen, ahol Kecskemét legősibb temetője volt, jelentős mennyiségű szórvány embercsontot gyűjtöttek és dokumentáltak a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai. Előkerült a föld mélyéről többek között egy kislány, akinek bronzspirállal kivarrt gyöngyös pártát helyeztek a fejére.
Zajlanak a próbaásatások Hetényegyházánál, az északi elkerülő kialakításának nyomvonalán. A Kecskeméti Katona József Múzeum régészei három különböző kor településeire, egy karperecre és egy fiatal személy csontvázára bukkantak.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.