Milyen lehet bepillantani egy kutatóműhely munkájába? Hogy működik egy kémia labor? Mit is jelent a robotika a mindennapokban? Mindezt játékos keretek között tanulmányozhatták azok a gyerekek és felnőttek, akik részt vettek a Neumann János Egyetemen és a Bányai Júlia Gimnáziumban megrendezett Kutatók Éjszakája című programon péntek este.
Az elmúlt években új színt vittek a hazai táborozási palettába az egyre népszerűbb, különleges tematikájú táborok. A klasszikus sport-, kézműves- vagy nyelvi táborok mellett ma már olyan extrém vagy modern témák is megjelennek, mint a brókertábor, a dróntábor vagy épp a 3D konstruktőrök tábora. A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál adatai szerint ezek iránt a tematikák iránt évről évre növekszik a szülők és a gyerekek érdeklődése.
Országos robotika verseny döntőjét rendezte meg idén tizenötödik alkalommal a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium. A versenyzők 5-8. osztályig csapatokban indultak, ám a döntőbe már csak az ország legjobb 25 csapata jutott. Soprontól Hajdúböszörményig, az ország minden tájáról érkeztek diákok, ahogy Kecskemétről is, hogy összemérjék tudásukat.
Hat kontinens 85 országának részvételével rendezték meg a törökországi Izmirben a világ legnagyobb kutatási és robotika versenyének, a World Robot Olympiad-nak a világbajnoki döntőjét november 28-30. között. A versenyre a Magyar Nemzeti Döntő megnyerésével lehetett kvalifikálni. A résztvevő csapatok négy kategóriában és három életkori korosztályban mérték össze tudásukat. 85 országból összesen több mint 1200 csapat, azaz 3500 diák érkezett a versenyre.
Öt kontinens 39 országának részvételével rendezték meg Dániában a világ legnagyobb kutatási és robotika versenyének, a World Robot Olympiadnak nemzetközi döntőjét szeptember 21. és 24. között. A Bányai Júlia Gimnázium csapata ezüstérmet szerzett. A KTV stúdiójában Kiss Róbert felkészítő tanárral és Forgó Olivérrel, a csapat egyik tagjával beszélgettünk.
Öt kontinens 39 országának részvételével rendezték meg a dániai Odense városában a világ legnagyobb kutatási és robotika versenyének, a World Robot Olympiadnak a nemzetközi döntőjét szeptember 21. és 24. között. A versenyre a magyar nemzeti döntő megnyerésével lehetett kvalifikálni. A résztvevő csapatok két kategóriában és három életkori korosztályban mérték össze tudásukat. A Bányai Júlia Gimnázium csapata ezüstérmet szerzett, a Vásárhelyi Pál Általános Iskola csapata pedig a 11. helyen végzett.
Június 29-30-án rendezték meg Győrben a World Robot Olympiad (WRO) nemzetközi LEGO robotépítési és programozási tanulmányi verseny hazai nemzeti döntőjét. Az idei évben 113 csapat vett részt a megmérettetésen. A kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola robotika tehetséggondozó csoportjainak hét csapata mutathatta meg tudását a versenyen három kategóriában. A vásárhelyis csapatok érmes helyezésekkel, köztük egy első hellyel térhettek haza.
Június 29-30-án rendezték meg Győrben a World Robot Olympiad nemzetközi kutatási és robotika verseny országos döntőjét. A tét a nemzetközi fordulóba történő kijutás volt. A nemzeti döntő kategóriagyőztes csapatai kvalifikálhatták magukat a dániai vagy panamai világdöntőkre. A kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium háromfős csapata - Forgó Olivér, Kakuszi Bence és Tóth Hanga Katalin - a Future Innovators kategória senior korcsoportjában első helyezést ért el, így Magyarországot képviselheti a 2023. szeptember 21-24. között megrendezésre kerülő WRO Friendship Invitational Tournament versenyen a dániai Odense városában - tudatta szerkesztőségünkkel Kiss Róbert, a Bányai matematika-kémia-informatika
szakos mestertanára, a csapat felkészítője.
A programozás és robotika alapjaival, a 3D-nyomtatásssal, valamint a mikroelektronika alapjaival is megismerkedhetett több tucat fiatal a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programja és a kecskeméti Digitális Tudásközpont közös programján. A fiatalok a robotkarok és modern gyártóeszközök működését, irányítását élményszerűen ismerhették meg szombaton két turnusban.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.