Sajtóbejárással egybekötött tájékoztatót tartott Ballószög polgármestere péntek délelőtt a Terület és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP Plusz élhető település pályázat megvalósult projektjeiről. A program három részből áll: közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási intézkedések a település több pontján, rekortán sportpálya létesítése, valamint új rendezvényház építése, mely várhatóan 2026. februárjában kerül átadásra.
Sajtóbejárással egybekötött tájékoztatót tartott Ballószög polgármestere péntek délelőtt a Terület és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP Plusz élhető település pályázat megvalósult projektjeiről. A program három részből áll: közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási intézkedések valósulnak meg a település több pontján, rekortán sportpálya létesül, valamint új rendezvényházat adhatnak át várhatóan 2026 februárjában.
Több százan vettek részt a Ballószögi Szüreti Napokon, mely az év legnagyobb eseménye a településen. Ballószög a rendezvénysorozaton hagyományos programelemekkel, úgymint szüreti felvonulással, kézműves vásárral, gasztronómiai eseményekkel várta a vendégeket, valamint ismét jelen voltak a testvértelepülések képviselői is. Szombaton pedig a Mathiász János Borrend két borlovagot avatott, Zöldi-Kovács Ágnest és dr. Fekete Gábort, Kecskemét alpolgármesterét.
Tavaly novemberben kezdődtek meg az új rendezvényház építési munkálatai Ballószögön. Várhatóan jövő év elején lehet először rendezvényt lebonyolítani az új épületben, melynek befogadóképessége duplája lesz a jelenlegi rendezvényházként is funkcionáló 30 éves faluháznak.

Ballószögön pénteken tartották meg a VII. Ballószögi Pikniket, melyen idén mintegy nyolcszáz érdeklődő vett részt. A Nyúl Zoltán Sportcentrum területén délután 16.00 -kor kezdődő rendezvényen helyi közösségek, családok, baráti társaságok együtt piknikeznek. A gasztronómiai élményeken túl számos program is színesítette az eseményt.
Ballószögön pénteken tartották meg a VII. Ballószögi Pikniket, melyen idén mintegy nyolcszáz érdeklődő vett részt. A Nyúl Zoltán Sportcentrum területén délután 16.00 -kor kezdődő rendezvényen helyi közösségek, családok, baráti társaságok együtt piknikeztek. A gasztronómiai élményeken túl számos program is színesítette az eseményt.
Idén is nagy sikerrel tartották meg a hagyományos szentivánéji futást Ballószögön. A 21.00 órai rajt után a futók a Nyakvágó felé vették az irányt, majd a repteret megkerülve értek vissza a sportcentrumba, ahol harapni- és innivalóval várták a befutókat.
Pénteken már ötödik alkalommal szervezték meg a Nyakvágó teljesítménytúrát, amelyen a résztvevők 14, 24 valamint 34 kilométeres távokat tehettek meg. Idén 330-an teljesítették a három táv valamelyikét. A Nyakvágó teljesítménytúráról, valamint a maratonról is beszélt a KTV-ben Somogyi Lajost, Ballószög polgármestere, Futaszög Egyesület elnöke.

A pénteki esők után kicsit nedves, de nem sáros talajon, gyönyörű napsütésben, tizenegynéhány fokos kellemes hűvösben vághattak neki szombat reggel a ballószögi V. Nyakvágó teljesítménytúra résztvevői a 14, 24 vagy 34 kilométeres távnak. A jó idő végig kitartott, ahogy a jó hangulat is. A befutókat helyben készült krumplilevessel, kenyérlángossal várták a faluház udvarán, és többen átmentek még a közeli cukrászdába is lekerekíteni az élményt.
56 csapat jelentkezett az idei Ballószögi Kakasfőző Majálisra. Az immáron 9. alkalommal megrendezett esemény akkora népszerűséggel bírt, hogy már a környékbeliek is itt töltötték el május 1-jét.
56 csapat jelentkezett az idei Ballószögi Kakasfőző Majálisra. Az immáron 9. alkalommal megrendezett esemény akkora népszerűséggel bírt, hogy már a környékbeliek is itt töltötték el május 1-jét.
A disznótoros hagyományok elevenedtek meg szombaton Ballószögön. A településen immáron 8. alkalommal szervezték meg a kolbásztöltő versenyt, melyen 30 csapat mérettette meg magát 4 kategóriában, de a legszebb gazdasszonyt is megkeresték. Az idei verseny nemzetközi szintre emelkedett, hiszen Angliából és Brazíliából is voltak résztvevők.
A székely autonómiáért gyújtottak őrtüzet vasárnap késő délután Ballószögön. Az eseményen a település polgármestere, Somogyi Lajos arról beszélt, hogy a tűz fénye a bátorság, az összetartozás és az identitásunk megőrzésének jelképe is. Dr. Mák Kornél, a vármegyei közgyűlés alelnöke pedig azt mondta, hogy a románok mindig is tartottak a magyaroktól Erdélyben.

Pénteken délután megnyitották a XX. Ballószögi Szüreti Napok programsorozatot. Az egésznapos eső miatt sátorban tartották meg az ünnepséget, amelyen átadták a nagyközség elismeréseit, felléptek a helyi ovisok és a nyugdíjasklub rock nagyijai is. A településnek van mit ünnepelnie, ugyanis négy jubileumot is tart idén: 70 éve rendelkezik önálló közigazgatással, 20 éves a szüreti napok, 30 éves a faluház, és 100 éves a posta.

100 évvel ezelőtt, 1924-ben nyitott postaügynökséget a Magyar Királyi Posta Ballószögön. A jubileumot megemlékezéssel, valamint posta- és bélyegtörténeti kiállítással ünnepelte a nagyközség ma (péntek) délután, a faluházban.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.