Az elmúlt egy évben is számos újszülöttel gyarapodott Széchenyiváros lélekszáma. Vasárnap a Széchenyivárosi Napok keretében köszöntötték a babákat a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a Széchenyi István Közösségi Ház szervezésében. Idén 45 apróságot ünnepeltek meg a Szentcsalád Plébánián.
Tizenhárom alkotó mintegy 40 műve szerepel az augusztus 5-én megnyílt, 9. alkalommal megrendezett Creator Spiritus – Teremtő, alkotó lélek című szakrális képzőművészeti kiállításon. A tárlat kurátora a rendezvényt 2000-ben útjára indító Balanyi Károly zománcművész volt, aki a saját értékrendje szerint hívott társakat a kiállításra, immáron kilencedik alkalommal. Az idei tárlat vezérfonalának a kontemplációt, a szemlélődést, a lelki elmélyülést jelölte meg a kurátor.
Megnyílt a Creator Spiritus kiállítás-sorozat új tárlata tegnap délután, a Hírös Agóra földszinti kiállítótermében. Az alkotásokat augusztus 27-ig lehet megtekinteni az intézmény nyitvatartási idejében.
Kecskeméten tartotta ma küldöttgyűlését a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régiója. A rendezvényen ezúttal is elismeréseket adtak át, de itt volt a rendezvényen a Máltai Szeretetszolgálat néhány hete megválasztott új elnöke is. Szabadhegÿ Péter a rendezvényen azt mondta, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt szeretne helyezni a hitre, az önkéntességre és a belső kommunikációra.
Kecskeméten tartotta ma küldöttgyűlését a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régiója. A rendezvényen ezúttal is elismeréseket adtak át, de itt volt a rendezvényen a Máltai Szeretetszolgálat néhány hete megválasztott új elnöke is. Szabadhegÿ Péter a rendezvényen azt mondta, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt szeretne helyezni a hitre, az önkéntességre és a belső kommunikációra.
Michael Wallace Banach, Magyarország apostoli nunciusa látogatást tett a Szentcsalád Plébánián vasárnap. A Szentatya magyarországi személyes képviselője szentmisét celebrált, majd a közösség tagjaival találkozott.
Ferenc pápa tavaly tavaszi magyarországi látogatását fotókon bemutató vándorkiállítás nyílt a kecskeméti Szentcsalád plébánián. A képek március 19-ig (kedd) láthatók a templom előterében. A tárlat Kecskemétre érkezésének apropója, hogy vasárnap lelkipásztori látogatást tesz a plébánián Michael Wallace Banach, Magyarország apostoli nunciusa.
Dr. Tóth Tamással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárával láthatnak portrébeszélgetést a KTV ÉlŐvíz című vallási magazinjának február 28-ai adásában.
Kecskeméten is bemutatták a Ferenc pápa apostoli látogatásáról szóló díszkötetet szerdán este a Szentcsalád plébánián. A fotókkal gazdagon illusztrált kötet tartalmazza a Szentatya áprilisi látogatása során elmondott összes beszédét, sőt QR-kódok segítségével közvetlenül elérhetjük az elkészült televíziós felvételeket is. Ferenc pápa látogatásának előkészületeiről és kulisszatitkairól, valamint személyes élményekről is hallhattunk a könyvbemutató meghívott vendégeitől, akik mindannyian az események sűrűjében, azok tevékeny részeseiként élték át az emlékezetes három napot.
Gyerekek és az őket egyedül nevelő szüleik gyűltek össze pénteken a Szentcsalád Plébánia nagytermében tartott ünnepségen, melynek végén karácsonyi ajándékban részesültek.
Idén is megtartották a Széchenyivárosban a Gyermek és Babaköszöntő délutánt a Széchenyivárosi Napok keretében, a Szentcsalád Plébánián. Laczkó-Zsámboki Angéla, a Széchenyivárosért Egyesület elnöke és a Hatházi Róbert, Szentcsalád Plébánia plébánosa köszöntötték a gyerekeket és a szüleiket.
Zene és lélek harmóniája címmel adott adventi koncertet a Novum Kamarazenekar a Szentcsalád Plébánián vasárnap délelőtt. A HI! Kecskemét projekt keretében megvalósult eseményre számos család látogatott el. A gyermekeknek és a szülőknek is lelki táplálékul szolgáló koncert után a kicsik legnagyobb örömére a Mikulás is megérkezett.
Szinte teljesen megtelt a Szentcsalád Plébánia péntek este. A Gyerkőcök Közhasznú Alapítvány Felsősófalva megsegítéséért hívta életre a jótékonysági koncertet. Az erdélyi település gyülekezeti otthona, mely 650 diákot fogadott 30 éven keresztül, idén májusban leégett. 60 év munkája vált a tűz martalékává. Ezt az épületet szeretnék most újraépíteni. A rendezvényen, melynek fő támogatója a Kecskeméti Médiacentrum volt, neves fellépők és az M. Bodon Pál Zeneiskola tehetséges diákjai léptek fel.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.