Harminc éve alakult meg a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. Az évforduló alkalmából a társaság vezetése egy nagyszabású fogadást rendezett az Aranyhomok Szállodában múlt héten csütörtökön, ahova meghívták a cég partnereit is. A város egyik meghatározó közszolgáltatója az elmúlt három évtizedben nemcsak a távhőellátásban ért el komoly eredményeket, hanem a közösség iránti elkötelezettségét is folyamatosan erősítette. A jubileumhoz kapcsolódó rendezvénysorozatban a legkisebbek is fontos szerepet kaptak: a cég meghirdette „Hol készül az otthon melege?” című rajzpályázatát, amelyre idén is számos kecskeméti óvoda és iskola diákjai küldtek alkotásokat. A TERMOSTAR emellett a felelős fogyasztókra is gondolt – ajándék bevásárlótáskával kedveskedett azoknak, akik pontosan fizetik távhőszámlájukat.
Harminc éve alakult meg a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. Az évforduló alkalmából a cég vezetése ünnepséget rendezett az Aranyhomok Szállodában. Horváth Attila ügyvezető igazgató felidézte a múltat, vázolta a jelent és szólt a jövő terveiről. Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester gratulált a cég elért eredményeihez a vendégsereg előtt.
A jogszabályi előírások, valamint a tartósnak ígérkező lehűlés miatt szeptember 29-én elindult a távfűtés a lakossági és közületi fogyasztóknál. A fűtésindítás idén is lépcsőzetesen történt: azoknál a lakóközösségeknél, valamint óvodákban, iskolákban, egyéb intézményekben, ahol kérték, a TERMOSTAR munkatársai már elindították a fűtést. A rendszer rugalmasságának köszönhetően a lakóközösségeknek és közületi fogyasztóknak arra is van lehetőségük, hogy az általános fűtésindítást követően – közös képviselőjük, illetve kapcsolattartójuk útján - jelezzék a szolgáltató felé, ha egyelőre nem tartanak igényt a fűtésre.
A napokban jelent meg az a lakossági távhőpályázati kiírás, amely a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében segíti a társasházakat és lakásszövetkezeteket. Az országosan felhasználható keret ötmilliárd forint.
A tartósnak ígérkező lehűlés miatt szeptember 29-én, vasárnap elindult a távfűtés a lakossági fogyasztóknál Kecskeméten. A fűtésindítás idén is lépcsőzetesen történt: azoknál a lakóközösségeknél, ahol az egy hőközponti körzetben élők legalább 2/3-a kérte, a TERMOSTAR szakemberei már elindították a fűtést. Ez történt azokban a távhőszolgáltatásban érintett ovikban, iskolákban, egyéb intézményekben is, ahol szintén igényelték a fűtést. A rugalmas szolgáltatás érdekében az általános fűtésindítást követően a lakóközösségeknek arra is lehetősége van, hogy – 2/3-os egyetértés esetén – közös képviselőjük útján jelezzék a szolgáltatónak, ha egyelőre nem kérik a fűtést.
Bár a hétvégén átmenetileg lehűlés várható, a meteorológiai előrejelzések szerint ennek mértéke nem fogja elérni a távfűtés elindításához előírt hőmérsékleti értékeket. A távhős szakemberek folyamatosan figyelemmel követik a hőmérséklet alakulását, és ennek megfelelően hoznak döntést a fűtésindítás időpontjáról.
A próbafűtést követően október 17-én hivatalosan is megkezdődik a fűtési szezon Kecskeméten. A fűtésindítás idén is a külső hőmérséklethez igazodik: ha visszatér a kellemes idő, ennek megfelelően csökken a rendszerbe táplált hőmennyiség. Ha tartósan hideg lesz, akkor ahhoz fog igazodni a távfűtés.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.