Ismét begyújtanak a bográcsok alá Műkertvárosban most szombaton. Közös ebéddel összekötött kakasfőzést rendez a Műkertvárosért Egyesület a Vadaspark előtti téren. A rendezvény sztárvendége Kovács Kati énekesnő lesz. Az esemény másik kiemelt része pedig a véradás lesz.
Közös ebéddel összekötött kakasfőzést rendez a Műkertvárosért Egyesület a Vadaspark előtti téren szeptember 13-án, szombaton. A rendezvény sztárvendége Kovács Kati énekesnő lesz.
Egész évben, minden hétvégén látványetetéseket tart a Kecskeméti Vadaskert. Mindig más állattal ismerkedhetnek meg a vendégek, szombaton például az ormányos medvékkel, az ázsiai törpevidrákkal vagy éppen a kapucinus majmokkal.
A tavalyi adatok azt mutatják, hogy nagyon megszerették a Kecskeméti Vadaskertet. Nem csupán a helyiek és a visszajáró vendégek körében népszerű, hanem az ország különböző szegleteibe is eljutott a híre az állatkertnek. Tavaly 7-8 %-kal többen látogatták, mint 2023-ban.
Tavaly a vadaskert munkatársnőjének kétéves kisfiánál, Leventénél a leukémia egy agresszív fajtáját diagnosztizálták. A vadaskert kollektívája kérés nélkül egy emberként állt mellettük és mindent megtett azért, hogy a kisfiú gyógyításához hozzájáruljon. Tavaly decemberben támogatói napot szerveztek és a bevételt Levike és családja támogatására fordították. Kezdeményezésüket sokan támogatták, nemcsak megjelenésükkel, hanem egyéb módon is. Sajnos az önzetlen támogatások és együttérző jókívánságok ellenére Levente feladta a hosszú küzdelmet és az angyalok köréből figyel minket. Látva a sok szeretetet és együttérzést, a vadaskert kollektívája úgy döntött, hogy Levente emlékére minden év decemberében jótékonysági napot tart egy beteg gyermek és családja javára.

Megtartotta hagyományos tavaszi szakmai bejárását a Kecskeméti Vadaskert. A kötetlen hangulatú sétán részt vettek az alapító önkormányzat, a társszervek, partnereik, valamint a média képviselői. Az eseményen az állatkert vezetői beszámoltak az eredményekről és a tervekről. Tokovics Tamás ügyvezető igazgató elmondta, hogy az elmúlt években sikerült 60 ezerről 120 ezerre növelni a látogatószámot.
Szokássá vált, hogy húsvétkor a szülök élő nyuszival vagy kiscsibével lepik
meg gyermekeiket. Ennek viszont sokszor az állatok látják kárát, miután
megunják otthon őket, és megszabadulnak tőlük. Ezt megelőzendő van
lehetőség a Kecskeméti Vadaskertben egész évben arra, hogy
megsimogassák a tapsi füleseket, a gyerekek ott kiélhetik a nyuszik iránti
vágyukat.
Szokássá vált, hogy húsvétkor a szülök élő nyuszival vagy kiscsibével lepik meg gyermekeiket. Ennek viszont sokszor az állatok látják kárát, miután megunják otthon őket, és megszabadulnak tőlük. Ezt megelőzendő van lehetőség a Kecskeméti Vadaskertben egész évben arra, hogy megsimogassák a tapsi füleseket, a gyerekek ott kiélhetik a nyuszik iránti vágyukat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.