A Kecskeméti Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett és lopás miatt vádat emelt egy fiatalkorúval és felnőtt társával szemben. Az elkövetők a vasúti biztosítóberendezésből ellopták a transzformátorokat, ezáltal az érintett vágányszakaszokon a jelzők téves jelzést adtak.
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 26 éves kunszentmiklósi férfinak, akit lopással és jármű önkényes elvételével gyanúsítanak.
A Kecskemétet is érintő vasúti fejlesztésekről beszélt Szemereyné Pataki Klaudia a Rádió1 Gong-ban. A polgármester kiemelte az elővárosi, valamint a Szeged-Budapest vonalon, jövőben lezajló beruházásokat, illetve azt, hogy megérett a vasútállomás egy alapos felújításra, amelynek elvégzésére meg is kérte a város vezetője Lázár János minisztert.
Klímák, felújított mosdók és késés utáni kártérítés várható a közösségi közlekedésben. Erről beszélt tegnap Lázár János budapesti sajtótájékoztatóján. Az építési és közlekedési miniszter korábban Kecskeméten az ÉKM csúcson foglalta össze, Kecskemétet mennyiben érintik a nagy vasúti fejlesztések.
A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt., Magyarország piacvezető vasútépítő cégcsoportja a Bács-Kiskun vármegyei Kiskőrösön mutatta be legújabb, egyedülálló vasúti nagygépeit. Az immár teljes mértékben magyar tulajdonban lévő csúcstechnológia jelentősen hozzájárulhat a jövőben a vasúti pályák modernizációjához itthon és a környező országokban.
Augusztus 9-től 11-ig, péntektől vasárnapig a szegedi vonalon karbantartás miatt Cegléd és Kecskemét között pótlóbuszok közlekednek, eltérő megállási renddel. Augusztus 17-től pedig új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Budapestről és Kecskemétről Lajosmizse, Felsőlajos, Táborfalva, Örkény és Hernád felé.
Augusztus 9-től 11-ig, péntektől vasárnapig a szegedi vonalon karbantartás miatt Cegléd és Kecskemét között pótlóbuszok közlekednek, eltérő megállási renddel. Augusztus 17-től pedig új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Budapestről és Kecskemétről Lajosmizse, Felsőlajos, Táborfalva, Örkény és Hernád felé.
A közismert kecskeméti néprajzkutató a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai számára megtartott pénteki előadásában összefoglalta Kecskemét és környéke vasúthálózatának történetét az 1850 és 1980 közötti időszakot illetően.
Idén eddig 61 baleset történt a MÁV hálózatán a vasúti átjárókban, egyharmaddal kevesebb, mint tavaly, és a halálos áldozatok száma is jelentősen, csaknem negyedére csökkent - közölte a MÁV csütörtökön.
A Kecskemétet is érintő, tervezett vasútfejlesztések egyik legígéretesebbje, a Budapest–Lajosmizse vonal gáncsolásáról írt ma a Facebookon Vitézy Dávid, az ismert közlekedési szakértő. A főváros XVIII. kerülete és Gyál önkormányzata ugyanis nem támogatja a rajtuk áthaladó pálya modernizálását, járatsűrítését és a sebességhatár emelését. Erről előterjesztést készítettek elő a kerület június végi képviselő-testületi ülésére.
Szombat délután a Nyugati pályaudvarról 13:53-kor Szegedre elindult Napfény IC (IC 734) mozdonyának áramszedője Nagykőrös állomáson letörött, a felsővezeték leszakadt. A helyreállításig - várhatóan estig - ezen a szakaszon szünetel a forgalom, várhatóan Cegléd és Kecskemét között pótlóbuszok fognak közlekedni, a szegedi vonalon az átszállások miatt legalább egy-másfél órával hosszabb eljutási időre kell számítani - közölte a MÁV.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.