Két kiváló zeneszerző tiszteletére rendezett a Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportja ünnepi hangversenyt, melynek helyszíne az Újkollégium volt.
A 20. század két kiemelkedő magyar zeneszerzőjére emlékező hangversenyt rendezett a Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportja hétfő este az Újkollégiumban. A Kodály Zoltán születésének 143., illetve Farkas Ferenc születésének 120. és halálának 25. évfordulója alkalmából megtartott koncerten Eckhardt Gábor, a Magyar Kodály Társaság elnöke mondott köszöntőt, majd a két ünnepelt kompozícióit a Kecskeméti Kodály Iskola és az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola fiatal tehetségei, valamint Balogh-Jámbor Janka gordonkaművész, Dani Imre zongoraművész és dr. Kiss Katalin irányításával az Ars Nova Énekegyüttes szólaltatta meg.
A szerdai, immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kórusok délutánja ismét óriási sikert aratott. A kecskeméti énekkarok Katona József Könyvtárban megtartott találkozóján rekordszámú együttes vett részt, egymást követve összesen 18 kórus adott rövid, 20-20 perces műsort. 13 órától csaknem este nyolcig több mint 650 énekes lépett dobogóra, az együtt muzsikálás örömét sugárzó műsoraikat több száz, hozzájuk hasonlóan lelkes zenebarát figyelte.
Október 6-a és 12-e között rendezték meg az idei Országos Könyvtári Napok programsorozatot. A Kecskeméti Katona József Könyvtár 6 fiókkönyvtárával változatos programokat kínált az érdeklődőknek. Péntek délután egy különleges eseményre, ünnepélyes könyvátadásra került sor. A köteteket Farkas P. József, a Wojtyla Ház alapító-igazgatója ajánlotta fel az intézmény számára.
A Katona József Könyvtár immár hagyományosan minden évben a Zenés Könyvtárnyitóval indítja az Országos Könyvtári Napok Könyves vasárnapját. Az idei rendezvény fellépője Szabó Sándor tárogatóművész volt.
Örömforrás lehet a muzsikálás, a tanítás és a zeneszerzés is – hangzott el a Katona József Könyvtárban kedd este megtartott rendezvényen, melynek vendége a 77 éves Perényi Miklós gordonkaművész volt. És valóban, öröm volt hallgatni generációjának egyik legismertebb csellistáját, amint látható elégedettséggel és derűvel tekint vissza élményekben és szakmai sikerekben gazdag életútjára – köztük a Kodály Zoltánnal való találkozásaira –, vagy ahogy átszellemült arccal szólaltatja meg szeretett hangszerét.
Nemcsak életében szerették mindazok, akik ismerték Palotás Józsefet, akik valamiképp kapcsolatba kerültek vele, de halála után sem feledkeznek meg róla. Ezt igazolta az a szombat délutáni rendezvény is, amelyet a Katona József Könyvtárban tartottak. Az intézmény zsúfolásig megtelt nagytermében szerettei, pályatársai és volt tanítványai mérhetetlen szeretettel és tisztelettel idézték fel a muzsika és a rá bízottak szolgálatában soha el nem fáradó, kifogyhatatlan buzgóságú alakját, életük hozzá fűződő sorsfordító eseményeit, amelyek mindmáig ösztönző erőként viszi őket tovább munkájukban, személyes viszonyaikban.
Halálának 58. évfordulója napján Kodály Zoltán emlékére, valamint a Nemzetközi Kodály Társaság fennállásának 50. évfordulójára rendezett hangversenyt a Magyar Kodály Társaság. A március 6-ai est első perceiben a felszólalók figyelemre méltó gondolatokkal méltatták Kodály mindmáig élő és ható munkásságát. Ezt követően a hagyományteremtő céllal szervezett koncert résztvevői, a városunk neves szülöttje örökségét ápoló hazai és külföldi szervezetek vezetői és tagjai az ország rangos együtteseinek műsorában gyönyörködhettek.
Kodály Zoltán halálának 58., valamint a Kodály Zoltán Vegyeskar megalakulásának 137. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak tegnap délután a Vasútállomásnál található emléktáblánál. Az eseményen Virág Barnabás, a Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportjának elnöke beszédében kiemelte, „a városunkban minden adott a Kodály-kultuszhoz.”
Nemcsak életében szerették mindazok, akik ismerték Palotás Józsefet, akik valamiképp kapcsolatba kerültek vele, de halála után sem feledkeznek meg róla. Ezt igazolta az a szombat délutáni rendezvény is, amelyet a Katona József Könyvtárban tartottak. Az intézmény zsúfolásig megtelt nagytermében szerettei, pályatársai és volt tanítványai mérhetetlen szeretettel és tisztelettel idézték fel a muzsika és a rá bízottak szolgálatában soha el nem fáradó, kifogyhatatlan buzgóságú alakját, életük hozzá fűződő sorsfordító eseményeit, amelyek mindmáig ösztönző erőként viszi őket tovább munkájukban, személyes viszonyaikban.
Pap és Papné címmel tartott előadást Hajduch-Szmola Patrik evangélikus lelkész kedd délután a Katona József Könyvtárban. A Házasság Hetéhez kapcsolódó könyvtári program konkrét példákkal is szolgált a résztvevőknek a hosszantartó közös élet megalapozásához a keresztény házasság tükrében.
Pap és Papné címmel tartott előadást Hajduch-Szmola Patrik evangélikus lelkész kedd délután a Katona József Könyvtárban. A Házasság Hetéhez kapcsolódó könyvtári program konkrét példákkal is szolgált a résztvevőknek a hosszantartó közös élet megalapozásához a keresztény házasság tükrében.
Kodály Zoltán születésének 142. és Szőnyi Erzsébet születésének 100. évfordulója alkalmából vasárnap este a Kodály Iskolában ünnepi hangversenyt rendezett a Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportja. A két kiváló zenepedagógusra emlékező koncerten három Liszt-díjas muzsikus működött közre: dr. Ordasi Péter karnagy, a Kecskeméti Kodály Iskola korábbi tanára mondott köszöntőt, majd a két ünnepelt kompozícióit Pálúr János orgonaművész, valamint Erdei Péter irányításával a Kecskeméti Énekes Kör szólaltatta meg.
A 4 FOR EUROPE országos középiskolai verseny Dél-Alföldi regionális döntője zajlott ma 10 órától a Katona József Könyvtárban, ahol 10 csapat versengett egymással az első helyért. Immár 12. alkalommal került megrendezésre az Európai Unió témájú vetélkedő.
A 4 FOR EUROPE országos középiskolai verseny Dél-Alföldi regionális döntője zajlott ma 10 órától a Katona József Könyvtárban, ahol 10 csapat versengett egymással az első helyért. Immár 12. alkalommal került megrendezésre az Európai Unió témájú vetélkedő.
Az idén négy hétig tartó Kecskeméti Tavaszi Fesztivál utolsó könyvtári rendezvényének vendége péntek este dr. Tóth Péter érdemes művész, Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző volt. A Katona József Könyvtár nagytermét zsúfolásig megtöltő zeneszeretők az egyik legtöbbet énekelt kortárs magyar kórusszerző érdekes, szellemes, humoros, helyenként öniróniától sem mentes előadása révén betekintést nyerhettek egy komponista örömökkel és nehézségekkel teli életútjába. Mint kiderült, pályáján az első komolyabb lökést egy bő három évtizeddel ezelőtti kecskeméti sikere adta.
Március 15-én délelőtt leleplezték a Katona József Könyvtár előtti téren Lakatos Pál Munkácsy-díjas képzőművész Jel című szobrát a nemzeti ünnep alkalmából rendezett városi ünnepségsorozat első állomásaként. Az eseményen az M. Bodon Pál Iskola és a Katona József Könyvtár egyesített kórusa Kodály Háry Jánosából énekelte el a Toborzót a Kecskeméti Városi Fúvószenekar kíséretével, majd Szemereyné Pataki Klaudia polgármester tartott ünnepi beszédet, melyben kijelentette: "Minden, amit Kecskeméten elértünk, amit fel tudunk mutatni, abból a hősiességből, abból az alkotó erőből fakad, melyet Petőfi ránk hagyományozott."
Kettős jubileumról emlékeztek meg kedden délután a vasútállomás falán lévő Kodály-emléktáblánál. A kecskeméti születésű zeneszerző 57 éve, 1967. március 6-án hunyt el, a nevét viselő kecskeméti vegyeskart pedig 136 évvel ezelőtt, 1888. március 9-én alapították, eredetileg Iparos Dalárda néven. Kodály Zoltán 1949-ben személyesen járult hozzá, hogy a kórus felvegye a nevét. A keddi megemlékezésen Varga Sándor, a kórus titkára idézte fel Kodály életét és a kórus történetét, személyes élményeit is megosztva arról, amikor mint Kodály iskolás diák találkozott a mesterrel.
Csütörtökön rendezték a Kölcsey Kör pódiumbeszélgetéseinek soron következő alkalmát a Neumann János Egyetem CAMPUS-án. A meghívott vendég ezúttal a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Virág Barnabás volt, akivel a magyar gazdaság Európában, illetve az európai gazdaság világban elfoglalt helyéről és számos más izgalmas gazdasági témáról beszélgetett dr. Kárpáti József, az egyetem gazdasági karának dékánja.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.