Március 15 - Leleplezték a könyvtár előtt Lakatos Pál Jel című szobrát

2024. 03. 15., 12:20
Március 15-én délelőtt leleplezték a Katona József Könyvtár előtti téren Lakatos Pál Munkácsy-díjas képzőművész Jel című szobrát a nemzeti ünnep alkalmából rendezett városi ünnepségsorozat első állomásaként. Az eseményen az M. Bodon Pál Iskola és a Katona József Könyvtár egyesített kórusa Kodály Háry Jánosából énekelte el a Toborzót a Kecskeméti Városi Fúvószenekar kíséretével, majd Szemereyné Pataki Klaudia polgármester tartott ünnepi beszédet, melyben kijelentette: "Minden, amit Kecskeméten elértünk, amit fel tudunk mutatni, abból a hősiességből, abból az alkotó erőből fakad, melyet Petőfi ránk hagyományozott."
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 19 képet tartalmaz
Szükségünk van jelekre, amelyekre rápillantva megerősödik a hitünk, melyek emlékeztetnek bennünket arra, hogy együtt erő vagyunk, amely a legvastagabb falon is átmegy. Napjainkban is szükségünk van Petőfi szellemiségére, és az abban lakozó erőre, mert most itt nekünk történelmi kötelességünk van. Eredményeink és jövőnk érdekében meg kell védenünk a békénket, szavatolni kell városunk és minden lakója biztonságát, és boldog jövőt kell teremtenünk gyermekeinknek
— fogalmazott beszédében a polgármester.

Szemereyné Pataki Klaudia konkrétan is kitért Lakatos Pál most átadott alkotására.

– Kecskemét legújabb műalkotása nem csak címében Jel. A Petőfi-emlékév lezárásaként segít nekünk megidézni hősünk, Petőfi Sándor szellemiségét. Azét a Petőfiét, aki Kecskeméten kezdett iskolába járni, aki vándorszínészként visszalátogatott városunkba, és több versét is itt írta meg. A műalkotás tisztelgés Kecskemét kultúrát teremtő és szerető polgárai előtt – mondta.

Szimbóluma szeretett Kecskemétünknek, ami nyitott, mint egy könyv, és befogadó, mint egy lejegyzett történetre az értő olvasó
— fogalmazott Szemereyné Pataki Klaudia.

A polgármesteri beszéd előtt Kodály Háry Jánosából hallhatta a közönség a Toborzót nagyszerű előadásban, Kuna Lajos, a Kecskeméti Városi Fúvószenekar alapító karmestere vezényletével:

Az M. Bodon Pál Iskola és a Katona József Könyvtár egyesített kórusa Kodály Háry Jánosából énekli a Toborzót a Kecskeméti Városi Fúvószenekar kíséretével március 15-én.

Közzétette: Hiros.hu – 2024. március 15., péntek
Virág Barnabás, a könyvtár igazgatóhelyettese és kórusának vezetője (b) és Kuna Lajos, a Kecskeméti Városi Fúvószenekar karmestere

Szemereyné Pataki Klaudia ünnepi beszéde után került sor a szobor leleplezésére:

Leleplezték Lakatos Pál Jel c. szobrát a Katona József Könyvtár előtt.

Közzétette: Hiros.hu – 2024. március 15., péntek

Lakatos Pál az esemény előtt a KTV-nek elmondta: szobrának kettéhasadt tömbje a titkok feltárulkozását jelenti, de egyúttal az összetartozásra is utal, hiszen "egyik fele kéri a másikat". Az sincs ellenére, ha a kecskemétiek könyvként tekintenek rá, ez is egy érvényes olvasat, és természetes módon adja is magát a könyvtár előtti téren – tette hozzá. Lakatos Pállal nemrég Bán János készített interjút, mely portálunkon ITT olvasható.

A március 15-ei ünnepség az evangélikus templomnál, majd a Városháza előtt folytatódott, délután pedig a hagyományos Nyíri-erdei megemlékezés kínál izgalmas programokat.

***

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester teljes március 15-ei ünnepi beszéde a Jel című új köztéri szobor avatóünnepségén a Katona József Könyvtárnál:

A KTV híradós összeállítása az eseményről: