Október 15-én a Kecskeméti Szent László Lions Club és Gyenes István kertészete felajánlásaként a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 7. osztályos tanulói őszi köntösbe öltöztették a kertet. Felfrissítették az ágyásokat, összegereblyézték a leveleket és több száz szemet gyönyörködtető árvácskát ültettek el.
Ma van a méhek világnapja, amit egy közösségi kertészkedéssel tett emlékezetessé az idén 50 éves Hírös Agóra. Harmadik alkalommal ültették be egynyári növényekkel a FlóraAgóra Közösségi Virágoskertet óvodások, kisiskolások és a Kocsis Pál Technikum diákjai. A színpompás kert közepébe idén egy különleges installáció került az intézmény fennállásának 50. évfordulója alkalmából.
Nagyon sikeres a társasházi növényültetési program, legutóbb egy Árpád körúti belső udvar zöldült ki önkormányzati és civilszervezeti támogatásoknak köszönhetően.
Kismotoros felvonulással, Gyereket a magasba! flashmobbal és anyák napi virágültetéssel rajtolt el szombat délelőtt a 10. Születésünnep, mely két héten át több mint 60 ingyenes programmal várja a szülés előtt álló kismamákat és kisgyerekes szülőket Kecskeméten.
Szorgos kezek munkájának köszönhetően lett virágosabb a Deák tér a Zöld Jeles Napok alkalmából. Az önkormányzat programsorozatához a Hírös Agóra a FlórAgóra nevet viselő virágoskert kialakításával csatlakozott. A növények elültetésében mintegy 300 gyermek vett részt ma (péntek) délelőtt.
Bizony, bizony, ezt a csodás rózsát és még más színpompás fajokat - Nostalgie, Aquarell, Ketchup Mustard rózsákat - ültetnek a napokban a Főtérre, valamint a Mogyorós ligetbe, a Dobó térre, a Kisfaludy és Kápolna utcára a Városüzemeltetési Kft. munkatársai.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.