Családbarát matinékoncert lesz a Cifrapalotában szombaton
Az érdekesnek ígérkező koncerten a Corvin Mátyás Általános Iskola újonnan alakult kiskórusának, a Corvin Gyermekkarnak tagjai, a kecskeméti fiatalokból álló népzenei együttes, a Zegernye Zenekar és a Scherzo Vegyeskar – amelyben főiskolástól nyugdíjasig mindenki megtalálható – lép majd közönség elé. Az együttesek a tervek szerint külön-külön és együtt is zenélnek majd.
– Úgy terveztük meg a műsort – mondta Závori Erika, a Corvin Gyermekkar és a Scherzo Vegyeskar karnagya –, hogy mind időpontjában, mind jellegében igazi családbarát matinékoncert lehessen. Így például a Scherzo egy, a számunkra külön erre a rendezvényre írt, virágénekekből álló kis füzért is énekel majd, a Szerelmetes címet kapott darab – melynek tehát most lesz az ősbemutatója – szerzője a Zegernye Zenekar vezetője, Szikszai Patrik. A Corvin Gyermekkar is megszólaltat egy-két virágéneket, emellett ők kódexekből is énekelnek részleteket, melyekhez kapcsolódóan mi a Scherzóval Farkas Ferenc Pataki diákdalok művét adjuk elő. A Petőfi-emlékév apropóján a hunyadivárosi gyerekek előadásában a Pató Pál úr című darab fog elhangzani – a közismert Petőfi-verset szintén Szikszai Patrik zenésítette meg, a kompozíciót a nem régi Nagy Versmondáson már bemutattuk –, a Scherzo pedig reneszánsz kórusműveket és egy francia sanzont énekel még el. Egyszóval könnyed, könnyen emészthető darabokat hallgathatnak majd meg az érdeklődők, köztük pedig népzenei, illetve historikus jellegű hangszeres darabok csendülnek fel.
A koncert a Cifrapalota Pávás termében szombat délután 16 órakor kezdődik. A kötetlen, egyórás programra a szervezők kicsiket és nagyokat egyaránt várnak, a belépés ingyenes.