Családi napon szórakoztak a Muszájban élők

A szervezés mellett a szórakoztatásra is ügyelt Kovács János szombaton a családi napon, a Muszáj városrészben. A Kecskeméti Nótások Baráti Köre Egyesület elnöke hangsúlyozta, az esemény célja az, hogy együtt legyenek az ott élők, barátkozzanak, építsék a közösségüket.
– Kell az embernek a mindennapi rohanásból, a mindennapi malomkerék után egy kis beszélgetés. Megvitatjuk gondjainkat, örömeinket, mert vannak örömeink is hála Istennek - beszélt az esemény céljáról Kovács János.

A Gyimesi utcai játszótéren köszöntőt mondott a terület önkormányzati képviselője. Lévai Jánosné beszélt a jövő fejlesztéseiről. Elsőként kiemelte a Juhász utca felújítását.
Mint megtudtuk, az egyeztetések elkezdődtek az óvoda és a Bodzai utca közötti szakaszon zajló teherforgalom kitiltásával kapcsolatban is.

A Családi Napon nótaműsor, retro zene, kötélhúzás, célba dobás, akadálypálya, ügyességi verseny, csizmadobás, kispályás góllövő verseny, arcfestés, kézműves sarok és koncert várta az ott élőket. Mindemellett finom ebéddel is készültek a szervezők. A menü sertésgulyás volt csipetkével.
