Cseke Péter marad a színház igazgatója

2024. 12. 17., 17:19
Ma délután stúdiónk vendége volt Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója. A direktor a Kiemelő számára adott interjúban beszélt januártól várható új feladatáról és a kecskeméti színházban betöltött pozíciójáról is.

A Kiemelő magazinnak adott interjújában Cseke Péter kitért arra, hogy a 2025. január elsején, az Erkel Színház helyén létrejövő, nonprofit gazdasági társaságként működő új zenés színház igazgatója a sajtóban elterjedt híresztelésekkel szemben nem ő lesz.

Az ügyvezetője ennek a nonprofit Kft-nek Szente Vajk lesz. Vajk engem fölkért arra, hogy ha én is úgy gondolom, akkor segítsek neki továbbra is. Eddig is segítettem, mert nagyon tehetséges, kiváló művésznek tartom, és most is segítem, és ezután is segíteni fogom. De: én maradok a kecskeméti nemzeti színház igazgatója
— szögezte le Cseke Péter.

A jelenlegi főrendező, Szente Vajk kapcsolata is megmarad a kecskeméti színházzal, de a feladatokat feltehetően meg kell majd osztani közötte és Kovács Lehel művészeti vezető között. A direktor beszélt arról is, hogy nagy lehetőségeket lát Kovács Lehelben, és szívesen dolgozik azért, hogy utódjául őt nevelje ki a következő időszakban.

Az Erkel színház helyén létrejövő új színház vezetői a közeli jövőben találkoznak, és elkezdődik a társulatépítés. Cseke Péter elképzelhetőnek tartja, hogy művészeti vezetői vagy művészeti tanácsadói feladatai lehetnek majd az új teátrumban, amelyeket zökkenőmentesen el tud látni jelenlegi feladatai mellett. A most futó évad műsortervéhez nem nyúlnak hozzá, mi több, készen van a jövő évad műsorterve és az egyes előadások szereposztásai is. Az idei évben, kísérletként szétválasztják a balett és az operabemutató játéknapjait, de ha a tapasztalatok kedvezőtlenek lennének, nincs akadálya annak, hogy visszatérjenek a korábban megszokott rendhez.

A következő hónapokban esedékes szerződtetési tárgyalásokat is a hivatalban lévő vezetés bonyolítja majd le, Cseke Péter, Szente Vajk, Kovács Lehel és Sipos Imre aktív közreműködésével.

A beszélgetés teljes változatát a Híradót követő Kiemelő magazinunkban láthatják.