Kecskemét(iek) a nagyvilágban

Dornbirnban járt a Kecskeméti Énekes Kör

2025. 04. 29., 15:21
Április 25-e és 28-a között a Vorarlberger Madrigalchor meghívására Dornbirnba látogatott a Kecskeméti Énekes Kör. Vendéglátóik több érdekes programot szerveztek számukra, fogadta őket osztrák testvérvárosunk nemrég megválasztott, új polgármestere és a két kórus közös koncertet is adott.

A Kecskeméti Énekes Kör, azaz a KÉK április 25–28. között látogatást tett Kecskemét osztrák testvérvárosában, a közel 55 ezer fős, festői fekvésű – az Alpok gyönyörű vonulatai között, az osztrák síparadicsomok és a Bodeni tó közvetlen szomszédságában elhelyezkedő – Dornbirnban. A hírös városbeli együttes a Vorarlberger Madrigalchor meghívásának tett eleget. Házigazdáik óriási szeretettel vették körül a kecskemétieket, fogadta őket a város polgármestere, Markus Fäßler úr is. Találkozójukon Dornbirn nemrég megválasztott vezetője méltatta a testvérvárosi kapcsolat értékét mindkét fél számára, és kifejezte a kulturális örökség fontosságát. A fogadáson a KÉK karnagya, Erdei Péter megköszönte a nagyvonalú, elegáns fogadtatást, és átadta vendéglátóiknak Kecskemét város ajándékait.

A Kecskeméti Énekes Kör és a Vorarlberger Madrigalchor április 26-án nagy sikerű közös hangversenyt adott. A St. Sebastian katedrálisban tartott koncertre közösségi oldalukon az osztrák kórus a német filozófus óriás, Georg Wilhelm Friedrich Hegel a zene lélekerősítő hatását méltató gondolatával invitálta az érdeklődőket. A megjelent zeneszeretők nem csalódtak, a két együttes felejthetetlen élményben részesítette őket, amit azután a közönség hosszan tartó tapssal köszönt meg.

A vendéglátók a koncert másnapján gyalogtúrára vitték a magyar énekkart a még mindig hófödte Alpokba, melynek végén egy hegyi vendégházban a két kórus egy helyi nemzeti ételt, a Käsespetzle nevű sajtos tésztát fogyasztott el vacsorára. A rövid, de minden tekintetben gazdag program folyamán a két énekkar tagjai között barátságok is kezdődtek, és mindenki örömmel vette, hogy a kapcsolat októberben Kecskeméten folytatódik majd, amikor is az osztrák énekkar viszonozza a Kecskeméti Énekes Kör mostani látogatását.

Hazatérésük után Erdei Péter így összegezte az úton nyert benyomásait: „Több értelemben is gazdagabbak lettünk ez alatt a pár nap alatt. Egyrészt megtudtuk, hogy a testvérvárosi kapcsolat köztünk és Dornbirn között 1993-ban kezdődött, mégpedig oly módon, hogy bő 30 évvel ezelőtt osztrák barátaink egy közép-kelet-európai város megsegítését határozták el – a rendszerváltoztatás utáni években jártunk –, és Kecskemétre esett a választásuk: a megyei kórháznak orvosi műszerekből álló csomagot küldtek. Áldozatkészségüket azóta is gyakran kifejezték a kecskemétiek iránt, és ezt most mi is megtapasztaltuk. Már az első napon fogadott bennünket a település két hete megválasztott, új polgármestere, aki maga is nagyon fontosnak tartja az ilyen típusú kapcsolatok ápolását mind a kultúra, mind pedig az élet más területein. Markus Fäßler úr kifejezte abbeli óhaját, hogy szívesen ellátogatna Kecskemétre is. Másrészt a kórusok találkozása is végtelenül hasznosnak bizonyult. Nagyon barátságos, kedves és adakozó érzelmű társaságról van szó, akik alapvetően egyházi indíttatású keretek közt működnek, és sok szép egyházi művet énekelnek. Nagyjából hozzánk hasonló korú énekesekből áll a Vorarlberger Madrigalchor, létszámban is szinte azonos a két együttes, szóval nagyon jól kijöttünk egymással. A közös műveket, amelyeket előzetesen megtanultunk, nagyon rövid alatt azonos szintre tudtunk hozni. Számomra külön örömöt jelentett, hogy a vendéglátó kórus vezetője egy korábbi tanítványom, Kozma Gábor, öröm volt vele újból találkozni, együtt dolgozni. Reményeink szerint osztrák barátaink ősszel viszonozni fogják a látogatásunkat. Október 25-e és 28-a között várjuk őket szeretettel, és lesz majd egy közös hangversenyünk is, immár Kecskeméten.”