Dr. Kveck Péter Buenos Aires-i nagykövet volt a Wojtyla Ház vendége

2024. 08. 30., 14:01
Dr. Kveck Péter kecskeméti piarista öregdiák, a Magyar Köztársaság Buenos Aires-i rendkívüli és meghatalmazott nagykövete látogatott pénteken a Wojtyla Barátság Központba. A nagykövetet szívélyesen fogadták, a megjelentek között volt dr. Salacz László országgyűlési képviselő, Lévai Jánosné tanácsnok, Nyeste Pál piarista plébános és Balogh Károly helvéciai polgármester is.
Fotó: Patócs Dominik
A galéria 6 képet tartalmaz

Kolláth Andrea, a Wojtyla Barátság Központ igazgatóhelyettese röviden bemutatta a jövőre 20. születésnapját ünneplő Wojtyla Ház működését, majd Lévai Jánosné mondott köszöntőt, melyben üdvözölte a Kecskemétre visszatért diplomatát. Kiemelte a piarista oktatás színvonalát, és az egykori piarista diákok világszerte elismert tevékenységét, mellyel öregbítik Kecskemét hírnevét.

Lévai Jánosné köszöntője után dr. Kveck Péter előadást tartott, melyben felidézte fordulatokban gazdag életútját miskolci születésétől kecskeméti piarista diákévein át debreceni és bécsi egyetemi tanulmányaiig, majd sokrétű diplomáciai szolgálatáig, melynek részeként többe között Pekinget és Kairót is megjárta.