Elkezdődött az egészségfejlesztő mentálhigiénés továbbképzés a Gál Ferenc Egyetemen

A Gál Ferenc Egyetem Bolberitz Pál Intézete által indított egészségfejlesztő mentálhigiéné szakirányú továbbképzési szak ünnepélyes tanévnyitó rendezvénye zajlott csütörtök reggel a Kecskeméti Szakképzési Centrum, Bibó utcai épületében. Az Államtudományi, bölcsészettudományi, gazdaságtudományi, hitéleti, jogi, orvos- és egészségtudományi, sporttudományi tudományterületen pedagógus, tanári képzésben szerzett felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek szerezhetnek kiegészítő diplomát a három féléves továbbképzési szak elvégzését követően.
Dr. Mák Kornél egyetemi docens, a Bolberitz Pál Képző Központ intézményvezetője köszöntőjében elmondta, hogy a mai világban nagy szükség van olyan kiváló szakmaisággal, kiváló emberséggel rendelkező mentálhigiénés szakemberekre, akik önmagukkal is rendben vannak, mert így látják meg az összefüggéseket, így lesznek igazán jó szakemberek. Dr. Beke Szilvia dékánhelyettes ismertette, hogy a képzésben résztvevők olyan technikákat fognak elsajátítani, amivel akár az oktatásban, akár kormányhivatalban, nevelési intézményben, szociális szférában tudják majd klienseiket segíteni és egy kicsit lecsendesíteni őket ebben a felgyorsult világban, hogy egy picit meg tudjanak állni, a rengeteg információt, stresszt, munkahelyi nyomást tudják majd kezelni és saját magukkal is rendbe tudjanak jönni.
A hallgatók olyan konzultációs- és kommunikációs technikákat fognak elsajátítani, amivel tudják a klienseiket terelgetni. A megnyitó egy közös imával és Dr. Finta József plébános, érseki helynök áldásával zárult, ezt követően mentálhigiéné és pszichopatológia oktatással vette kezdetét a havonta két napos továbbképzés.
