Fásítási akció zajlott a Szent István körúton

2023. 12. 14., 14:51
800 darab erdészeti és 30 darab kertészeti facsemetét ültettek el a Szent István körúton. A mai napon erről a projektről számolt be a Köppel Kft. vezetése, akik a faültetéssel támogatták Kecskemét városának zöldítését. Az átadáson ott volt Lévai Jánosné tanácsnok, Szamler László önkormányzati képviselő, valamint Győri András, Kecskemét főkertésze is.
Fotó: Kanyó Gábor
A galéria 18 képet tartalmaz

A Köppel Kft. négy éve kezdett el foglalkozni a még környezettudatosabb megoldásokkal, mint a papírmentes munka, a napelemek felhelyezése, vagy éppen az olajbeszerzés csökkentése. A mai napon pedig bemutatták a cég megjelent svájci tulajdonosainak és a város vezetőinek legújabb projektjüket. A környezettudatos gondolkodás vezette arra a céget, hogy a várossal együtt végezze el ezt a beruházást.

— Az egész projekt alapja az a szén-dioxid terhelésünk kimutatása volt, ami definiálta, hogy mennyi fát kell ültetnie a Köppel Manufaktúra Kft.-nek ahhoz, hogy egy nullszaldós egyenleget tudjunk kimutatni a terhelés területén, ehhez még egy 2-3 hasonló jellegű beruházást tervezünk az elkövetkező néhány évben — mondta el Rónai Péter, a Köppel Kft. cégvezetője.

A mai eseményen részt vett Lévai Jánosné tanácsnok és Szamler László önkormányzati képviselő és Kecskemét főkertésze, Győri András is. Ez a projekt a második lépcső a város számára, nemrégiben ugyanis a Széchenyivárosi Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola előtt alakítottak ki sétányt, ahol 29 fát ültettek el a lakótelepi környezetben.

— Kecskemét városának mindig fontos volt a környezetünk ápolása, és a Köppel Kft. elsőként csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, ami arról szól, hogy zöldítsük városunkat, minél több zöldterületet hozzunk létre — mesélte Szamler László.

Kecskemét elkötelezett a környezetvédelem iránt. A ma bemutatott projekt is hozzájárul ehhez, hiszen a Szent István körúton közlekedők a csemeték fejlődésének következményeként egy fás terület mellett haladhatnak majd el.