Felújították a Belső-Szegedi út legendás keresztjét

2025. 07. 10., 16:31
Felújították a Belső-Szegedi út és a Kinizsi utca sarkán álló, eredetileg 1892-ben emelt Krisztus-keresztet. A Wojtyla Barátság Központ és a Porta Egyesület támogatásával, Borsos István izsáki kőfaragómester keze nyomán megújult kereszthez egy tragikus legenda is kötődik az 1980-as évekből.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 9 képet tartalmaz

A kecskeméti Wojtyla Barátság Központ csütörtökön ünnepelte megalapításának 20. évfordulóját. A központ előtt 11.00 órakor kezdődő ünnepséget megelőzően, 10.00 órától avatták és szentelték fel újra a Belső-Szegedi úti keresztet, melynek megújulása a Wojtylának köszönhető. A leromlott állapotú keresztet a civilnaplo.hu tanúsága szerint 2023 végén szállították el felújíítani, így mintegy másfél év alatt újult meg.

A csütörtök délelőtti eseményen Farkas Pál, a Wojyta Barátság Központ munkatársa kiemelte: szívükön viselik az utak mentén felállított keresztek ápolását és felújítását, eddig mintegy 60-70 feszület újulhatott meg a Wojtyla és a Porta Egyesület segítségével. Hozzátette, hogy tapasztalataik szerint ha a helyiek korábban el is hanyagolták a keresztek rendbentartását, a felújítások után újra gondjukba veszik és szépen ápolják őket. Külön öröm, hogy ezek a helyszínek sokszor közösségi helyekké, rendezvények helyszíneivé válnak – mondta.

A római katolikus egyház részéről dr. Finta József érseki helynök, a Nagytempom plébánosa szentelte újra a megújult keresztet. Beszédében felidézte, hogy a keresztállítás nagyon régi szokás, hátterében sokszor családi tragédiák vagy épp csodás esetek, gyógyulások állnak, így lehetett ez Király Sándor és felesége, Gyurkó Mária esetében is, akik a Belső-Szegedi úti keresztet állították a 19. század végén.

Az útszéli keresztek előtt elmenő emberek keresztet vetettek, Dícsértessék!-et mondtak, a régi parasztemberek kalapjukat is megemelték – idézte fel Finta atya.

Az önkormányzat részéről Jánosi István, a terület képviselője vett részt az eseményen, mely után portálunknak elmondta, hogy a közeli Mezei utcában is áll egy hasonló kereszt, melyet tizenegynéhány évvel ezelőtt újítottak fel, tavaly pedig újabb renováción esett át a Tegyük Rendbe Egyesület jóvoltából és az önkormányzat támogatásával. Azóta példásan rendben tartják az önkéntesek, és rendezvényhelyszínné is vált – mesélte Jánosi István.

A Belső-Szegedi úti kereszt egy tragikus esetről is ismert a helyiek körében. Mint Farkas Pál felidézte, egyszer egy ittas ember kezdte szidalmazni a kereszten függő Krisztust, majd fel is mászott a keresztre és ütlegelni kezdte, leköpte a feszületet. A legenda szerint ekkor a szobor megmozdult, és eldőlve maga alá temette az illetőt, aki a helyszínen szörnyethalt. Farkas Pál szerint ezért "cselekvő keresztként" is ismerik a feszületet.

A hivatalos esemény után egy helyi férfi elmondta, hogy szemtanúja volt az 1983-ban történt esetnek.

Állítása szerint a Krisztust szidalmazó ember egy 20 éves férfi, Oláh József volt, akit robusztus testalkata miatt King Kong Jóskaként emlegettek a környéken.

Eszerint a verzió szerint a férfi leköpte a keresztet, majd felmászott, hogy letörölje, ekkor dőlt rá a masszív építmény.

Akárhogy is történt, reményeink szerint a Belső-Szegedi úti kereszt a jövőben békésebb okokból lesz ismert: ápolt, méltó helyszínként segítheti a helyi közösség fejlődését és hitéletét.