Furikázni támadt kedve

KÖZLEMÉNY
2022. 12. 23., 09:09
Több autót is elkötött egy 38 éves férfi tavaly decemberben, hogy kocsikázgasson egyet Kecskeméten. Emellett számtalan alkalommal lopott a város több pontjáról, de a megyeszékhely nyomozói elfogták és most vádemelést javasolnak vele szemben.

Sorban érkeztek a bejelentések a Kecskeméti Rendőrkapitányságra lopásról tavaly decemberben. Először csak egy kerékpár tűnt el az egyik társasház teraszáról, majd kényelmesebb közlekedési eszközt választott az akkor még ismeretlen tolvaj és elkötött egy gépkocsit. A jármű ugyan lezártan parkolt egy cég telephelyén, több másik autóval együtt, de a cseppet sem ijedős elkövetőt ez sem zavarta, ahogy az sem, hogy többen dolgoztak ekkor az üzemben. A tolvaj könnyedén besétált az egyik irodába, leakasztott a falról egy indítókulcsot és pillanatokkal később el is hajtott azzal az autóval, amelyikhez a kulcs tartozott. A munkásoknak már csak akkor tűnt fel a bűncselekmény, amikor látták elhaladni az autót a telephely előtt. A tolvaj csupán rövid ideig bitorolta a járművet, de épp elég volt ez is ahhoz, hogy további károkat okozva beleütközzön egy szabályosan közlekedő gépkocsiba. Az eset során szerencsére senki sem sérült és miután kikocsikázta magát a tolvaj, leparkolta a lopott, sérült járművet egy áruház mögött, majd távozott.

A telephely és a környék térfigyelő kameráinak segítségével a kecskeméti nyomozók hamar beazonosították a rendőrség számára korántsem ismeretlen elkövetőt. A 38 éves férfit elfogatóparancs alapján pár nappal később elfogták és őrizetbe vették. A nyomozás során arra is fény derült, hogy a férfi közel egy tucat vagyon elleni bűncselekményt elkövetett a hónapban. Ugyanis többször besurrant családi házakba, ahonnan telefonokat és kerti gépeket lopott, de az egyik étterem öltözőjéből is meglovasított pár személyes holmit. Egy másik alkalommal szintén egy autót kötött el, amiben a gazdája benne felejtette a kulcsot. A tolvajt gyanúsítottként hallgatták ki a tucatnyi lopás miatt. Ügyében a nyomozást a napokban befejezték a rendőrök és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

2022. december 23.

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság