Háromnapos ünnepséggel készül a 40 éves Ciróka Bábszínház

Negyven éve, 1986-ban vált hivatásos bábszínházzá a kecskeméti Ciróka, amelynek története az 1950-es évek végén indult Báron László képzőművésztanár bábszakkörével. Az azóta országosan elismertté vált intézmény háromnapos rendezvénysorozattal ünnepli jubileumát. Október 16-án, pénteken zártkörű gálával kezdődik a program, amelyen bemutatják a Ciróka elmúlt négy évtizedét feldolgozó kiadványt is. Az ünneplők lámpás felvonulással keresik fel a bábszínház egykori játszóhelyét, majd felavatják az új belvárosi kirakatot.
Szombaton és vasárnap már a közönségé lesz a főszerep. A legkisebbeket A doboz című interaktív előadással várják, szombat este pedig a társulat egykori tagja, Szabó Balázs ad koncertet. Vasárnap a Barátom a sötét című árnyszínházi produkciót és A kisfiú meg az oroszlánok című zenés mesejátékot láthatják az érdeklődők. A születésnapi hétvégén a közönség által megtervezett jubileumi tortát is bemutatják, az előadásokra pedig 40 százalékos kedvezménnyel válthatók jegyek. Kiszely Ágnes igazgató hangsúlyozta: a jubileum nemcsak az elmúlt évtizedekről, hanem a nézőkkel való kapcsolatról is szól, hiszen a Ciróka számára a közönség a legfontosabb.