Háromszoros ünnepléssel készül a Barátok temploma Szent Miklós napján

2025. 11. 23., 14:41
Többszörös ünneppel készül a Szent Miklós-templom. A Barátok templomában december 6-án a hagyományos Mikulás ünnepségen túl, melyet Bábel Balázs érsek tart, a Kodály Intézetbe kihelyezett rendhagyó kiállítással is várják az érdeklődőket.

A város legrégebbi temploma első írásos említésének 550. évfordulóját, valamint Szent Miklós ünnepét idén különösen ünnepélyesen ülik meg.

Az eseménysorozat december 6-án, 11:00 órakor a Kodály Intézetben kezdődik, ahol egy rendhagyó kiállítás megnyitójára várják a híveket és az érdeklődőket.

A tárlaton bemutatják a templom 550 éves oklevelét, valamint egy középkori szentségtartót, melyek itt lesznek először megtekinthetők a nagyközönség számára.

16:00 órakor a templomban ünnepi koncertet ad a Liszt Ferenc Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének Scola Academica kórusa.

Ezt követően 17:30 órakor, szintén a templomban, Bábel Balázs tart érseki szentmisét a búcsú alkalmából.

A szervezők szeretettel buzdítják a híveket, hogy vegyenek részt a közös ünneplésben hálát adva templomunk hosszú múltjáért, kérve Szent Miklós közbenjárását az egyházközség minden tagjáért.