Helyi ízek és hagyományok a főtéren – Elkezdődött az Őszi Helyi Termék Ünnep Kecskeméten

2025. 10. 10., 21:34
A helyi értékek és ízek kerülnek a középpontba ezen a hétvégén Kecskeméten. Megnyílt a XXII. Őszi Helyi Termék Ünnep és Aranyhomok Portéka Vásár, ahol a térség kistermelői, borászai és kézművesei kínálják portékáikat. A háromnapos rendezvény idei különlegessége a Mézes Ünnep lesz.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 36 képet tartalmaz

Már kora délután elkezdődött a vásári forgatag Kecskemét főterén. Különleges sajtok, házi szörpök, lekvárok, és persze a híres kunsági borok csalogatják a látogatókat. Huszonkettedik alkalommal rendezik meg idén az Őszi Helyi Termék Ünnepet és Aranyhomok Portéka Vásárt, ahol ezúttal is a helyi gazdák, borászok és kézművesek mutatják be, miért is különleges ez a térség. Az ünnepet dr. Fekete Gábor alpolgármester nyitotta meg.

– Ez a helyi termék ünnep, amit 22. alkalommal tartunk. Már nemcsak a régmúlt, hanem a jelenkor hagyományait is ápoljuk, hiszen minden évben visszatér. Nagyon fontos, hogy a termelőket, terményeket tiszteljük és hogy ezek a termékek ne vesszenek el a polcainkról
— hangsúlyozta dr. Fekete Gábor alpolgármester .

A megnyitó után Gulyás János, a NAK Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének élelmiszeriparért felelős alelnöke adta át „Az év Kecskeméti Tanyai Termék Piac gazdája” díjat és vándorserleget. Az idén Laczi Bencét és Balog Nikolettet, a BeNi Húskuckó tulajdonosait díjazták.

A résztvevők közös koccintással folytatták az ünneplést – ez volt a VI. Térségi Nagy Koccintás, amely immár hagyománnyá vált. A szervezők célja az volt, hogy Kecskemét és környéke borait minél többen megismerjék és megszeressék.

– A város környéki nyolc borászatnak a kóstolója ez, illetve a térségi összetartozás szimbolizálása. A turisztikai kiállítás lesz szombaton, ahol a térségi turisztikai kiállítókat, szolgáltatókat mutatjuk be
— mondta el Hamzáné Lakó Judit, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára.

A háromnapos rendezvényen több mint ötven termelő mutatja be portékáit. A vásár nemcsak a helyi gazdaságot, hanem a közösséget is erősíti.    

A hétvége különleges újdonsága a Mézes Nap lesz, amely vasárnap várja a látogatókat. A Helyi Termék Ünnep pedig vasárnap estig várja a látogatókat sok színes programmal Kecskemét főterén. A részletes program megtalálható itt olvasható.