Ismét hátrányos helyzetű, tehetséges diákokat támogat a Hírös Vacsora

2025. 08. 14., 10:46
Jövő héten ismét Hírös Vacsora lesz Kecskeméten. A Bács-Kiskun Vármegyei Iparkamara ismét megszervezi jótékonysági rendezvényét, amelynek a bevételéből a szakképzésben résztvevő, szociálisan hátrányos helyzetű tehetséges tanulókat támogatják.

Augusztus 21-én, csütörtökön újra megrendezik a Hírös Vacsorát Kecskemét belvárosában, a Nagytemplom mögötti Szent István téren. A jótékonysági esemény a szakképzésben résztvevő hátrányos helyzetű tanulókat segíti évek óta.

- 17. alkalommal szervezi meg a Kereskedelmi és Iparkamara ezt a Hírös Vacsorát együttműködve a vendéglátókkal. Ebben az évben a Kecskeméti Csárda, Tóth Zsolt és kollégái fogják készíteni a vacsorát, és meg kell említeni azokat a támogatókat is, akik idén is szép számmal vannak, és a vacsora résztvevőin kívül ők is jelentősebb összegekkel hozzájárulnak a Hírös Vacsora jótékony céljaihoz
— mondta a Kecskeméti Médiacentrumnak Gaál József a Bács-Kiskun vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Közel ezer főt várnak ide a térre jövő csütörtökön. A vacsoráknak köszönhetően az elmúlt 16 évben több mint 160 szociálisan hátrányos helyzetű diákot sikerült támogatni.

- Az elmúlt évben már jóval több mint 10 fiatalnak tudtunk adni anyagi támogatást, bízunk abban, hogy idén is túl tudjuk lépni ezt a számot. Egyébként közel 7 millió forint ennek az elmúlt 16 évnek a pénzügyi eredménye, ez az az összeg, ami a tanulókhoz tudott vándorolni
— hangsúlyozta Gaál József.

A vacsora ezúttal is két turnusban zajlik majd, 18:00-kor és 19:30-kor. Az egyik menü tüzes marhapörkölt pásztortarhonyával és vegyes savanyúsággal a másik menü rablóhús nyárson rozmaringos parázsburgonyával és vasalt csirkecombfilé ördöngös kacsamájas raguval. Mindegyik mellé jár egy pohár fröccs, vagy ásványvíz. Az Early Bird jegyek elfogytak, de már elérhetők a standard vacsorajegyek is!