Katonás Art – Összművészeti minifesztivál a KIO-ban

2023. 05. 16., 21:07
A Katona József Gimnázium 33 diákjának több mint 40 különleges alkotása látható mától a Hírös Agóra Kecskeméti Ifjúsági Otthon Diákgalériájában. Aki megtekinti a május 30-ig látható tárlatot, csodát lát. Aki ott volt a mai megnyitón, még ennél is többet kapott. Egy kulturális minifesztivált.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 35 képet tartalmaz

A Katona József Gimnázium diákjainak képzőművészeti kiállításámegnyitóját tartották ma (kedd) délután a Hírös Agóra Kecskeméti Ifjúsági Otthonban. Ez már a negyedik Katonás Art volt a sorban, és ahogy azt megszokhattuk, a Szabó Nóra festőművész, az iskola képzőművész tanára által megálmodott és megvalósított esemény most is sokkal több volt egy kiállításmegnyitónál.

Csáki Tibor, a Katona József Gimnázium igazgatója mondott köszöntőt. Kiemelte, ez a csodálatos kiállítás nagyon jól illeszkedik abba, amit az iskola képvisel. A Katona nem művészeti, hanem tehetséggondozó iskola. És ez a kiállítóteremben látható alkotásokban is megnyilvánul.

De nem csak ebben, még ha az alapot a tárlat is adja. Hiszen ez az esemény olyan volt, mint egy összművészeti minifesztivál. Az iskola vegyeskórusának műsorát egy népzenész (és néptáncos, Orcsik Zsófia) közreműködése színesítette, de a zene más formában is megvalósult. Dunszt Ferenc, az iskola tanára által vezetett zenekar előadta a Lóci játszik „Minden úgy jól, ahogy van” című dalát, melynek végén bekapcsolódott a kórus, tapsolt a közönség, és az egész megnyitó egy vidám, felszabadult, mégis ünnepélyes dzsemborivá vált. Az, hogy fantasztikus tolmácsolásban elhangzott egy Varró Dani vers, és láthattunk látványos, magával ragadó modern táncbemutatót is, már csak hab volt a tortán.

De vissza a beszédekhez, hiszen pont a fent leírtakra rímelt az iskola igazgatójának gondolata:

- A kiállításon látható művészeti alkotások borzasztóan szórakoztatók, és visszatükrözik nekem azt a gyermeki sokszínűséget, ami a katonás diákok közösségére a mindennapokban is jellemző. Ezt a sokszínűséget mi, tanárok és vezetők, valamint a szülők, nagyon jól ismerjük, mi tudjuk, milyen értékes és sokszínű hétszáz diák tanul nálunk. Remélem, sokan fogják majd felkeresni a kiállítást a következő három hétben, és ők is ezt a következtetést fogják levonni, miután végig nézték a műalkotásokat – mondta Csáki Tibor.

A kiállítást Szabó Nóra mutatta be a közönségnek. Elmondta, a 8. évfolyamtól a 12. évfolyamig 33 diák több mint 40 alkotása látható.  A tárlat tematikája kötetlen, tanítványai bemutatják, mi az, ami az utóbbi hónapokban, évben inspirálta őket. A művésztanár elmondta, a kiállított munkák technikailag is nagyon változatos módon vannak elkészítve, az alkotások döntő többsége az iskolai szakkör, illetve fakultáció keretén belül, előre kitalált, közösen megtervezett koncepció alapján jöttek létre.

- A Katonás Art programnak a műalkotások az alappillérei, de fontos a megnyitó kapcsán, hogy lehetőséget adjunk, más művészeti ágak kimagasló tehetségeinek is a bemutatkozásra – hangsúlyozta Szabó Nóra, aki ezt követően kihívta mind a 33 alkotót, hogy a közönség ne csak az alkotásokat lássa, de az alkotókat is, akikre méltán büszke nem csak ő maga, de az iskola, sőt a város is.