Kecskemét alkotóművészeinek munkáit mutatja be a Kecskeméti Fotógyűjtemény

Még februárban kezdeményezte Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a Katona József Könyvtár, valamint a Kecskeméti Katona József Múzeum együttműködésével a városi digitális fotóarchívum létrehozását. Ezt követően elindult egy több mint egymillió fotót magába foglaló gyűjteménynek a feldolgozása, amelyet a közelmúltban elhunyt Tóth Sándor fotóriporter hagyatéka képez. A tegnapi közgyűlésen a Kecskeméti Fotógyűjtemény létrehozásával kapcsolatos eddigi eredményekről és további tervekről számolt be Bán János alpolgármester. Mint elhangzott, a gyűjtemény integrálni fogja mindazt a fotóanyagot, amit a Katona József Múzeum és a Katona József Könyvtár eddig is bírt, ezt szeretnék bővíteni.
A gyűjtemény gyarapítása, bemutatása és népszerűsítése szempontjából fontos szerepet kap a lakosság bevonása, melynek első állomása a Kecskeméti Fotógyűjtemény című Facebook-oldal elindulása volt a hónap elején. Az archívum célja, hogy megőrizze a város átalakulásának vizuális lenyomatát és lehetőséget nyújtson Kecskemét újkori történelmének, fejlődésének megismeréséhez – hangzik el az előterjesztésben. Király József baloldali képviselő a közgyűlésen arra kérdezett rá, hogy mi alapján gyűjtik majd a fotókat.
Bán János elmondta, az a terv, hogy minden olyan alkotóművész, aki Kecskeméten dolgozott, dolgozik, részét képezze ennek a fotógyűjteménynek.
A várostörténeti fotóarchívumot egészíti ki majd például, Bajtay Ferenc, Fellegi Jenő, Lőcsey Árpád, Simon Balázs és Toronyi János már rendelkezésre álló fotóanyagával együtt.
A fotógyűjtemény digitalizálásával kapcsolatos feladatokat a Katona József Könyvtár végzi, míg a gyűjtemény kezelése a Kecskeméti Katona József Múzeum feladata. A gyűjtemény a közeljövőben elsősorban virtuális formában lesz megtekinthető, de hosszú távú cél, hogy egy állandó bemutatóhelyen is megtekinthető legyen az összegyűjtött fotóanyag.