Kecskeméti TE: támogatói szerződést kötöttünk a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft.-vel

KÖZLEMÉNY
2023. 08. 10., 14:04
Az új szezonnak is úgy vághat neki klubunk, hogy támogatói körünk tovább bővül, ismét egy helyi kötődésű, erős vállalattal. A KTE és a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. a mai napon támogatói szerződést írt alá.

A Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonában lévő gazdasági társasága, mely 2019-ben került megalapításra közlekedésszervezői feladatok ellátásra. A társaság 2020. május 1-től látja el Kecskemét Megyei Jogú Város közigazgatási területén a helyi menetrendszerinti személyszállítási szolgáltatás teljeskörű tervezését, szervezését és megrendelését, forgalomirányítását és ellenőrzését, a menetrendek felülvizsgálatát, az utasok tájékoztatását, valamint a szolgáltatáshoz kapcsolódó kereskedelmi feladatok ellátását. Szakmai irányítása mellett valósult meg a vasúti személyszállítás, az elővárosi és regionális autóbusszal végzett személyszállítás és a helyi személyszállítás integrációja a közpénzek takarékos felhasználásán keresztül a lehető legnagyobb volumenű szolgáltatási kínálat kialakítása érdekében. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata részéről folyamatosan biztosított magas színvonalú feltételeknek és a Társaság munkavállalóinak eddig elvégzett szakmai munkájának köszönhetően elmondható, hogy napról-napra egyre többen, jelenleg egy átlagos hónapban már 1.1 millió ember veszi igénybe Kecskeméten a helyi közösségi közlekedés által nyújtott szolgáltatásokat, ezzel is hozzájárulva Kecskemét környezetének védelméhez.

– Társaságunk és a Kecskeméti TE gondolkodása, munkája és munkájának eddigi eredményei alapján úgy látom, hogy a két társaság gondolkodásmódja nagyon közel kell, hogy álljon egymáshoz, hiszen az eredmények csak akkor fognak a szurkolóknak örömet okozni, az utasokból pedig elégedettséget kiváltani, ha az mögött a feltételek folyamatosan biztosítottak, a háttérben mindenki számára pontosan megfogalmazott kötelezettségek, feladatok és értékelési rendszer működik. Mindkét társaság eredményei mögött rengetegen dolgoznak azért észrevétlenül, hogy utána a mindennapokban a siker ne csak a sajátunk, hanem minden Kecskeméthez kötődő emberé legyen. Ettől a megállapodástól és együttműködéstől azt várom, hogy a Kecskeméti TE segítségével még több emberhez el tudjuk juttatni a közösségi közlekedés és környezetünk védelmének is a fontosságát bízva abban, hogy a klub feltételeinek megteremtéséhez is hozzá tudunk járulni. Köszönöm Kecskemét Megyei Jogú Város vezetésének, hogy társaságunk kezdeményezését támogatták – mondta Hári Ernő, a Keko ügyvezetője.

A támogatói szerződés mellett szurkolóink is élvezhetik a jövőben az együttműködés előnyeit, amennyiben esti mérkőzésekre kerülne sor.

– Nagy örömünkre egyre csak nő támogatóink köre, a hozzánk tavaly csatlakozó szponzorok gyakorlatilag mind velünk maradtak, az idei szezonnak pedig úgy tudunk nekimenni, hogy tovább bővül ez az egyre erősebb kör. A Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. amellett, hogy erős támogatóként csatlakozik hozzánk, partner abban is, hogy a szurkolói igényeket is kiszolgáljuk. Már a támogatói szerződés aláírása után megindult a céggel az egyeztetés arról, hogy a jövőben az esti mérkőzések után megoldást találjunk arra, hogy tömegközlekedéssel is haza tudjanak jutni drukkereink abban az esetben, ha menetrend szerint már nincsenek buszok a találkozó után. Ennek kidolgozása, illetve az igényfelmérés ezt követően indulhat el, bízunk benne, hogy mindenki megelégedésére – mondta dr. Filus Andor, a KTE ügyvezetője.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu