Két diákolimpiai bajnoki címmel és egy bronzéremmel koronázták meg az évet a Kesi birkózói

2023. 11. 05., 08:16
Két diákolimpiai bajnoki címmel és egy bronzéremmel koronázták meg az évet a Kesi diák birkózói! Tatabányán, színvonalas körülmények között rendezték a szabadfogású diákolimpia országos döntőjét az U13-as korosztály számára.

A kecskeméti fiatalok kimagaslóan szerepeltek, hiszen az öt országos döntőbe jutott versenyző közül Móra Donát a legnépesebb 46kg-ban négy magabiztos győzelmet aratva szerzett diákolimpiai bajnoki címet!

Szintén bajnoki címet szerzett, szintén remekül birkózva a 76kg-os Simon Zsombor, valamint ugyanebben a súlycsoportban bronzérmes lett Lassú Benedek!

Kádár Benedeknek elsőévesként az 54kg mezőnye még erősnek bizonyult, míg Szalai Tibor kézsérülése miatt kénytelen volt kihagyni a versenyt.

A versenyzők felkészítői: Horváth Gábor, Horváth András, Ignácz Zoltán és Dajka Zsolt.

Gratulálunk minden versenyzőnek és felkészítőiknek egyaránt!