Kiderült, melyek voltak a TOP 100-as cégek Bács-Kiskunban

2024. 12. 04., 21:02
Szerdán délután mutatták be a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara "TOP 100 - Bács-Kiskun Vármegye Gazdasága 2024" című kiadványát, amelyből kiderül, hogy melyek voltak 2023-ban a térség legeredményesebb cégei. A Bács-Kiskun gazdasági élmezőnye – A TOP 100 sikeres vállalkozás című konferencián áttekintették a vármegyét érintő aktuális gazdasági folyamatokat, de szó esett többek között arról is, hogyan teremthet értéket a mesterséges intelligencia az iparban.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 30 képet tartalmaz

Bács-Kiskun gazdasági élmezőnye – A TOP 100 sikeres vállalkozás címmel rendezett szakmai konferenciát szerdán délután a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Platter János Konferenciatermében. Az esemény keretében mutatta be Gaál József, a kamra elnöke a TOP 100 – Bács-Kiskun vármegye gazdasága 2024 című kiadványt. A kamara még 2002-ben vállalta fel, hogy összegyűjti és rangsorolja a leginkább prosperáló megyei cégeket, azóta évről-évre megjelenik ez a hasznos összefoglaló.

Gaál József elsőként partnereiknek, a NAV-nak, a KSH-nak, illetve a Neumann János Egyetem szakembereinek köszönte meg, hogy adataikkal segítették a kiadvány megszületését, ezután adatokkal alátámasztva ismertette a gazdaságban érzékelhető tendenciákat.

A TOP 100-as listát a cégek 2023-as éves nettó árbevétele alapján állították össze, idén 8,9 milliárddal lehetett bekerülni a legsikeresebb cégek közé. Az árbevétel mellett feltüntetnek a vállalkozásokról minden nyilvánosan elérhető adatot, az export mértékét, a foglalkoztatottak létszámát, az eredményt, a saját tőke változását, ezért sokak számára hasznos olvasmány a kiadvány.

2023-ban a TOP 100 cég mintegy kétharmada tudta növelni árbevételét. A vállalatok nagyjából fele a létszámát is tudta bővíteni, szintén a cégek fele növelte eredményét is – emelte ki Gaál József.

Vármegyénkben továbbra is a feldolgozóipar a legerősebb, ezen belül kiemelkedik a járműipar. A Mercedes és beszállító cégei exportban közel 90%-át adják a vármegye teljesítményének. A teljes megyei árbevétel több mint kétharmadát is ezeknek a cégeknek köszönhetjük.

– Örömteli, hogy hagyományainkhoz híven az élelmiszeripar a második legerősebb ágazat megyénk gazdaságában. Ez a stratégiai ágazat majdnem egyharmadát teszi ki a megye teljesítményének – mutatott rá Gaál József.

 Továbbra is a Mercedes vezeti a ranglistát

A megyei TOP 100 élén ezúttal is a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. áll, amely 2023-ban 22 százalékkal növelte nettó árbevételét az előző évhez viszonyítva. A második helyen a tiszakécskei székhelyű Duna-Aszfalt Zrt., a harmadikon pedig a bajai Axiál Kft. áll. A negyedik helyet vívta ki magának eredményeivel a TOP 100-as listán a KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft., az ötödik pedig a félegyházi Hungary-Meat Kft. lett.

Nagy eredmény, hogy vármegyénkben 2023-ban 15 százalékos volt a bruttó átlagbér emelkedése, ami jelentősnek tekinthető. Szintén örömteli, hogy a megyei vállalatok bevételének több mint 50 százalékát magyar tulajdonú cégek adják. Az 50 fő alatti cégek alkotják a megyei cégek 90 százalékát, és ők foglalkoztatják az alkalmazottak 45 százalékát.

A 2024-es év eredményei vegyes képet mutatnak. Az építőipar továbbra is gyengélkedik. A nemzetközi vállalatoknál és a hozzájuk kapcsolódó beszállítóknál csökkenés tapasztalható, és a következő év első felében is erre számítanak. A kiskereskedelmi forgalom azonban növekedett az előző évhez képest.

A jövőre nézve széles körben végzett felmérésük alapján következtetett Gaál József. – Ez alapján a 2025-ös év első felében nem várhatunk szárnyalást a gazdaságban. Bízom benne azonban, hogy a 3 százalékos GDP-emelkedés helytálló lesz – fogalmazott a kamara elnöke.

A konferencia szakmai előadásokkal folytatódott. Kása Katalin, a Központi Statisztikai Hivatal Kommunikációs és Architekturális Igazgatóság Felhasználói Kapcsolatok Főosztályának vezetője a Bács-Kiskun vármegyében zajló gazdasági folyamatokat járta körül előadásában. Mivel vármegyénkre is hatnak a globális folyamatok, ezért makrogazdasági kitekintést is nyújtott előadásában.

Benda Ferencné, a NAV Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója a 2023. évi társaságiadó-bevallások adatai alapján mutatta be a megye gazdasági tendenciáit. Kiemelte, Bács-Kiskunban keletkezik az országos GDP 3,9 százaléka, a vidéki GDP-nek pedig 6,1 százaléka. A járműipar terén másodikok, az élelmiszeripar és az építőipar tekintetében pedig harmadikok vagyunk országosan.

Tar Péter, a Dyntell Software üzletfejlesztési igazgatója egy rendkívül érdekes témában nyújtott tájékoztatót. Már előadásának címe is sokat ígérő volt: Hogyan (nem) fog lapátra tenni a saját AI asszisztensed? Valós esettanulmányokkal szolgált arról, milyen lehetőségek rejlenek a magyar vállalkozók számára a mesterséges intelligenciában, és hogyan fordíthatják a cég hasznára ezt a matematikai statisztikai modellezést.

A konferencia végén konzultációra, kötetlen beszélgetésre és az üzleti kapcsolatok építésére is lehetőség nyílt.