KTE: Megvan az első győzelem - Szépe gólja három pontot ért Zuglóban

2026. 08. 10., 14:22
Zuglóban szerezte meg első győzelmét Tímár Krisztián együttese. A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában az idegenbeli mérkőzés második félidejében sikerült megszerezni a párharc első és egyetlen találatát, ami viszont 3 pontot ért a mieinknek.

A sors pikantériája, hogy az előző szezonban is a 3. fordulóban és pont a BVSC ellen sikerült megszerezni az első győzelmet ugyan ezzel a végeredménnyel. A mieink nagy lendülettel vetették bele magukat a párharcba, de a helyzetek elmaradtak az első félidőben. A második játékrészben ugyanott folytatták a felek, ahol a szünet előtt, ám kicsit több, mint 1 óra játék után már érezhetően közel jártunk a vezető találathoz.

Az ivószünet után megtört a jég, egy szögletet követően

Szépe találatával megszereztük a vezetést és egyben a mérkőzés egyetlen gólját is,

így 3 fordulót követően jelenleg 4 ponttal a 8. helyen állunk, de reményeink szerint most hétvégén hazai pályán is sikerül behúzni egy fontos győzelmet.