Ma terelik át a forgalmat az Izsáki út már elkészült szakaszára

2023. 05. 08., 12:13
Elkezdődött a forgalom átterelése az 52-es főút négysávosításánál a már elkészült útfelületre. Jelenleg még csak a Kodály Iskola és a körforgalom között használhatják az autósok az új utat. A kivitelező várhatóan délutánra a Katona Gimnázium és az Olimpia utca között teljesen kiépíti az új terelést.
Fotó: Harkai György
A galéria 31 képet tartalmaz

Az autósoknak újabb változásokhoz kell hozzászokniuk hétfő délelőtt óta. Ugyanis elérte következő ütemét az 52-es főút belterületi szakaszának felújítása. Az Olimpia utcai körforgalomnál a kivitelező elkezdte a forgalmi terelés átfordítását az új útfelületre, azaz a közlekedők már az új utat használhatják, igaz egyelőre csak a Kodály Iskoláig.

A terelés átépítése folyamatosan történik, de több előkészítő munkát csak hétfőn napközben tudnak elvégezni. Többek között a vasúti átjárónál a MÁV munkatársainak még át kellett építeniük a sorompót. Ez meg is történt, miután az utolsó délelőtti vonat is elhagyta az átjárót. Ezáltal biztosított a szabályos és biztonságos autóforgalom és a kivitelező is megkezdheti a szakasz felújítását.

A Kodály Iskola előtt jelenleg még azért terelik vissza az autókat a régi felületre, mert a kereszteződés forgalomirányító berendezéseit is át kell szerelnie a szakembereknek. Az Izsáki út és a Dózsa György út hosszából és forgalmából is adódik, hogy csak szakaszosan lehet az új bójasorokat kihelyezni.  Így ideiglenesen megszűnik a Szent Gellért, Poprád utcák kapcsolata a Dózsa György úttal. Ezzel egy időben viszont megnyitják az Olt utca és a Garam utca Boldogasszony téri útcsatlakozását. (A gimnáziummal szemközti Boldogasszony téri csatlakozás megszűnt, csak zsákutcaként használható.)

Várhatóan 14 és 15 óra körül fejeződik be a terelés megfordítása, tehát délután már a Katona Gimnázium és az Olimpia utcai körforgalom közötti teljes szakaszon birtokba vehetik az autósok a felújított főpályát.

Fontos, hogy továbbra is érvényben maradt a teljes tereléssel kiépített útszakaszon a balra kanyarodás, az előzés tilalma, valamint a táblák alapján a sebességkorlátozás.

A terelés teljes megfordítása a buszmegállók elhelyezését is érinti. Május 8-ától az útépítési munkálatok befejezéséig Kecskemét, Autóbusz-állomásról az Izsáki út irányába közlekedő Volánbusz-járatok nem állnak meg a Katona Gimnázium előtt. Kadafalva, Helvécia és Ballószög irányába a Petőfi Sándor utca 11. szám előtti ideiglenes megállóban lehet felszállni. A többi érintett járat esetében a Mária körúti megállót vehetik igénybe az utasok.

A forgalmi terelés oldalváltása május 25-én folytatódik. Ettől a naptól Az Olimpiai utcai körforgalom és a Neumann János Egyetem között szakaszon a jelenlegi jobb pályáról a bal pályára, illetve az egyetem és a volt Hullám vendéglő között a jelenlegi bal pályáról a jobb pályára történik majd a forgalom terelése. Ezzel egy időben lezárják majd a Sport utca Izsáki út felőli részét.