Megható megemlékezést tartottak a Rákócziban a Nemzeti Összetartozás Napján

2025. 06. 04., 19:38
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett megemlékezést a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. A rendezvényen élő összeköttetésben láthattuk a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola és a nagyszebeni Octavian Goga Általános Iskola diákjait, akikkel együtt énekeltek népdalt a kecskeméti tanulók.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 17 képet tartalmaz

„105 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot.” – kezdte beszédét Jánosi István a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett megemlékezésen a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Az önkormányzati képviselő kiemelte, az, hogy mégsem jelentett törést a paktum, az annak köszönhető, hogy az alapegységek, a közöségek működtek: a családok, a települések, a nemzet továbbra is egységes maradt.

Az iskola igazgatója pedig elmondta, a történelem nem csak múlt, hanem közös emlékezet, a nemzet összetartozása pedig ebből gyökerezik. Fáriné Boros Erika szerint a hangsúly ma már nem a szétszakítottságon van, hanem a nemzetegységen, az összetartozás érzésén.

A rendezvényen élő kapcsolatban láthattuk a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola és a nagyszebeni Octavian Goga Általános Iskola diákjait, akikkel együtt énekeltek népdalt a kecskeméti tanulók.