Megjelent a legújabb Gazdasági Ablak

2023. 10. 16., 09:59
Megjelent a legújabb Gazdasági Ablak magazinunk, amelyben két érdekes eseményről számolunk be. Két nép gazdasági eredményeiből közösen tanulva folytattak komoly szakmai eszmecserét október 11-én Lakiteleken a „Magyar-olasz gazdasági konferencián”. Az eseményen neves hazai és olasz gazdasági szakemberek napjaink legjellemzőbb gazdasági folyamatait felvázolva próbáltak megoldási javaslatokat találni a pénzügyi kihívásokra. A Gazdasági Ablak második részében pedig a nemrégiben megnyílt "A munka világa" című fotográfiai kiállításról számolunk be.

Neves gazdasági szakemberek meghívásával magyar–olasz gazdasági konferenciát szerveztek Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben. A magyarországi BelleArti Egyesület, a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karával és a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen szervezte meg az előadássorozatot. Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke a kezdetektől személyesen is támogatta a konferencia létrejöttét.

A világ aktuális folyamataira és hirtelen változásaira, így a háborúk vagy éppen a járvány okozta problémákra is igyekezett reflektálni a konferencia. Az előadók arra a kérdésre is keresték a választ, hogy az egyes országok pénzügyi berendezkedése milyen folyamatokat indukált az elmúlt 10-20 éves távlatban. Öt neves olasz gazdasági szakember, egyben előadó is érkezett a konferenciára. Hazai és külföldi előadók felváltva beszéltek a pódiumon, ezzel is erősítve a párbeszéd jelenlétét a beszélgetések során. A szakemberek az olasz és magyar gazdasági folyamatok közös pontjait is keresték.

Pleschinger Gyula elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy mindkét gazdaságot sajátos útkeresés jellemzi, ami miatt a GDP helyett a GNI, azaz a hazai jövedelmet mérő számot javasolná annak bemutatására, valójában mit is értünk el.

Sok hasonlóság van az olasz és a magyar gazdaságpolitika között: egy önálló, az ország érdekeit elsősorban szem előtt tartó politika. Ennek a fő elemei a családok támogatása, a demográfiai helyzet javítása, a helyi vállalkozások támogatása, illetve mindezek mellett a külföldi befektetések számára egy jó gazdasági környezet létrehozása. Nagyon komoly befektetések érkeznek Magyarországra minden évben.
— hangsúlyozta Gaál József, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Az esemény előadói, a nemzetközileg elismert közgazdászok megoldásokat, módosításokat és új rendszerek ötleteit is felvetették annak érdekében, hogy jobban működő, a kormányok és a családok számára még előnyösebb gazdasági környezet alakulhasson ki. A konferencia a lakosság számára is lehetőséget nyújtott, hogy mélyebben megismerhessenek komoly gazdasági témákat.

A Gazdasági Ablak második részében, a közelmúltban megnyílt "A munka világa" című fotográfiai kiállítást mutatjuk be.

Immáron XIV. alkalommal került sor „A munka világa” országos fotópályázat eredményhirdetésére. Idén is komoly volt az érdeklődés a fotográfusok körében a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által kiírt munkafotó pályázat iránt.

—199 kép érkezett a pályázatra, amelyek közül a zsűri 42-t választott ki. Ezt lehet ma megtekinteni itt ezen a kiállításon — hangsúlyozta Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára.

Sipos Zsolt titkár megnyitójában kiemelte, ezek a fotók az emberi, kétkezi munka nagyságát mutatják be. A képek bejárják majd a megyét és még a fiatalok előtt is megjelennek kedvcsinálóként, így például pályaválasztási fórumokon és bemutatókon is. A példaállítás mellett a fotósok számára is komoly lehetőség volt a pályázaton való megjelenés. A pályázatra érkezett valóban nem mindennapi műveket a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara emeleti csarnokában lehet megtekinteni, mielőtt elindulna vármegyei körútjára.