Művész-tanárok mindenkit magával ragadó koncertje a Kodály Iskolában
A Kecskeméti Kodály Iskola művész-tanárainak hagyományos koncertje prózai gondolatokkal indult. Az est szervezője, Gerhát László zongoraművész-tanár előbb meleg szavakkal üdvözölte a szép számban megjelent zeneszeretőket, azután személyes benyomásait is megosztotta velük. „Nagy örömmel és nagy szeretettel köszöntöm mindannyiukat művész-tanári hangversenyünkön, amely egy elég hosszú sorozatnak a része. Az elmúlt időszakot látva minden reményünk megvan arra, hogy folytatni fogjuk. Ennek több oka van. Egyrészt az, hogy az önök részéről ilyen érdeklődés, ilyen kitüntetett figyelem és szeretet irányul felénk, hiszen ezeken a koncerteken mindig azt érezzük, hogy lelkesen és nagy várakozással hallgatnak bennünket. A másik ok pedig az, hogy vagyunk itt különböző korosztályú előadók – most már magamat is a korosabbak közé sorolom, bár nem teszem szívesen, de bizonyos jelek erre mutatnak –, és bennünk a lelkesedést mindig fenn tudja tartani az elhivatottságtudatunk és a zenélés iránti legmagasabb fokú szeretetünk mellett az önök szeretete, amit felénk és az ügy iránt tanúsítanak. S van egy harmadik motivációnk is: mindig jönnek az ifjú kollégák, és bennük ugyanazt a lelkesedést látjuk, amit mi pályakezdőkként megéltünk. S mivel ez az érzés bennünk sem kopott meg az évek során, így minden reményünk megvan arra, hogy bennük sem fog, bennük is megmarad a közönségnek nyújtott legmagasabb szintű muzsikálás igénye. Szóval bízom abban, hogy mindezek tovább éltetik majd ezt a sorozatot!”
Az est folytatásában a Kodály Iskola művész-tanárai léptek a pódiumra. Először Edőcs Fanni egy különleges dallamhangszeren, az elsősorban az 1300-as és 1400-as években népszerű organettón szólaltatta meg Gherardello da Firenze: I’vo bene című dalát, majd Joseph Haydn: D-dúr szonátáját és Moritz Moszkowski: Szikrák című virtuóz darabját Nagy Dániel adta elő – a fiatal zongoraművész korábban kodályos diák volt, felsőfokú tanulmányai végeztével azután visszatért alma materébe, és most először vett részt művész-tanári koncerten.
Ezt követően Robert Schumann gyermekeknek és fiataloknak írt karakterdarabjaiból játszott el egy kisebb „csokrot” Dratsay Ákos (fuvola) és Bozsóki Gergely (gitár), azután négykezes zongoraműveket hallhatott a közönség – Goldmark Károly: A-dúr zongoradarabját és Johannes Brahms: Két magyar táncát – Gerhátné Papp Rita és Gerhát László tolmácsolásában.
A zeneszeretők körében jól ismert és megérdemelt népszerűségnek örvendő, valamint a szakmai berkekben is nagyra becsült muzsikus házaspár csodás közös játéka után Johann Wolfgang von Goethe egyik versének megzenésítését, Felix Mendelssohn-Bartholdy dalát, a Suleikát Hencz Ráhel énekelte, zongorán Pusker Imre működött közre.
A koncert vége felé közeledve Bartók Béla: Román népi táncaiban gyönyörködhettek a jelenlévők. A 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője – aki zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője és a Zeneakadémia tanára is volt – eredetileg zongorára írta művét. Később számos átirat született, kompozícióját Bartók maga is átdolgozta zenekarra. A Székely Zoltán készítette hegedű-zongora változat örvend talán a legnagyobb népszerűségnek, Ittzés Tamás és Gerhát László ebben a formában szólaltatta meg a közismert hattételes művet.
A hangverseny színes, igen változatos programját mintegy keretbe foglalva – az organettón előadott nyitószám után annak „nagytestvérén”, orgonán szólalt meg a záródarab – Liszt Ferenc: „Weinen, Klagen...”-variációk című alkotását Révész László játszotta. A nagyszabású mű, melynek zenei alapötletét Bach hasonló című kantátájának témája, illetve a h-moll mise Crucifixusának basszus szólama szolgáltatta, a Kodály Iskola művész-tanára ihletett előadásában csendült fel. A közönség valamennyi fellépőt hosszas ünneplésben részesített, emlékezetes produkcióik megérdemelték a nagyérdemű vastapsát.