„Nagyon büszke vagyok!” – Dusan Markovic, a kecskeméti juniorok országos döntős szerepléséről

2023. 06. 09., 10:57
Május utolsó hétvégéjén rendezték meg a fiú junior korosztály országos kosárlabda-döntőjét. A legjobb nyolc között a Kecskemét is ott volt, amely a hatodik helyen végzett. A csapat teljesítményét Dusan Markovic, a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia edzője értékelte.

A soproni torna első körében az alapszakasz 3. és 6. helyezettje mérte össze tudását. A Honvéddal találkozott a Kecskeméti KA és nagyon kiélezett, szoros küzdelemben végül a fővárosiak 63-50-re győztek. Ezzel eldőlt, hogy nem jut be a legjobb négy közé a kecskeméti gárda, amely másnap fölényes győzelemmel javított, hiszen 91-62-re legyőzte az Atomerőműt. Jöhetett zárásként az 5. helyért vívott csata, ahol a Kaposvári Sportiskola tízzel, 78-68-ra felülmúlta az így 6. helyen záró Kecskemétet.

– Nagyon elégedett vagyok a játékosaink hozzáállásával, harcoltunk és a legjobbunkat nyújtottuk az egész torna során – nyilatkozta a kecskeméti juniorok vezetőedzője, Dusan Markovic. – Hiszem, hogy előrébb is végezhettünk volna, de egy olyan tornán, ahol egy meccs dönti el, hogy a legjobb négybe jutsz-e, kell kis szerencse is. Az első mérkőzésen nem fogtunk ki jó napot, ami a dobószázalékunkat illeti, ennek ellenére jó és kemény kosárlabdát játszottunk. Ez a szép ebben a sportban, játszhatsz jól és elégedett lehet az edző a teljesítménnyel még úgy is, hogy a csapat vereséget szenvedett. 

Dusan Markovic a három mérkőzést külön-külön is értékelte: – A Honvéd elleni nagyon nehéz, fizikális találkozó volt. Kicsit idegesen kezdtünk, elkapkodott dobásaink voltak az első félidőben. Nem védekeztünk jól az elején, és ez önbizalmat adott ellenfelünknek. A negyedik negyedben hatalmas küzdés árán három pontra zárkóztunk, azonban a kulcsszituációkban rossz döntéseket hoztunk.

– A második, Paks elleni összecsapáson nagyon nyugodtan és kiválóan játszottunk, végig jó ritmusban kosárlabdáztunk és már a szünetben hússzal vezettünk. A második félidő hasonlóan zajlott, megérdemelt sikert arattunk!

– A harmadik meccsünk az 5-6. helyért vívott helyosztó volt, ahol sajnos sérülés miatt két magasemberünk sem tudott a rendelkezésünkre áll, míg a túloldalon a Kaposvárban válogatott center játszott. A palánk alatt így végig hátrányban voltunk, sokat kellett besegítenünk, ám a betörések utáni kipasszokból is jól célzott a Somogy vármegyei alakulat, és ez jelentette a különbséget a meccsen. Próbáltunk változtatni, sokat futni és a támadásokat gyorsabban befejezni, és ez sok esetben eredményesen is alakult, de nem volt elég. A végéig harcoltunk, nem adtuk fel és ez teszi igazán büszkévé a vezetőedzőt!

A tréner a szezon összegészére és a fejlődési lehetőségekre is kitért: – Az idény kezdete óta rengeteget léptünk előre csapatként és egyénileg is. Megérdemelten jutottunk be az országos döntőbe, ahol jól játszottunk. A szerencsén és a sajnálatos sérüléseken múlott, hogy nem végeztünk még jobb helyen. Az első és egyben utolsó mérkőzés, ahol a teljes keretünkkel tudtunk kiállni, az a nyolcas döntő első találkozója volt. Ha több időt tudunk együtt tölteni egészségesen, még kompaktabbak tudtunk volna lenni a döntőben. Összességében boldog vagyok, hogy minden játékosomnál látom a fejlődést a kosárlabda terén és emberként is, egy utánpótlásedző ennél többet nem is kívánhatna.

– Mindig lehet előrelépni, és a recept sosem változik: kemény munka és ismétlés – fejtette ki Dusan Markovic. – A tapasztalat is nagyon fontos, ezért volt jó tanulópénz a nyolcas finálé, amely mindannyiunkat jobbá tett.

A Kecskemétből a legjobb játékosnak Kégel Tamást választották meg, aki a vezetőedzője elmondása szerint végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. – Megmutatta, hogy miért korosztályos válogatott és hogy ebben az életkorban nála nincs jobb dobó az országban! Komoly sérülésből tért ő is vissza, de látható, mekkora potenciál rejlik benne és a legjobbakat kívánom neki. Mellette szintén kiemelném Gera Ferencet, aki a teljes szezont nézve az egyik legjobb játékosunk volt, nagyon sok meccset játszott az U18 mellett az U20-ban is – mondta Dusan, aki hozzátette: – Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Kecskemétet és az Akadémiát képviselhettük az országos döntőben. Egész évben keményen dolgoztunk, hogy a végelszámolásnál is ott legyünk. Külön köszönet Akadémiánk vezetőjének, a teljes szervezetnek és a szakmai stábnak, hogy végig támogattak minket. A legjobb nyolcba jutásunk a kecskeméti kosárlabda sikere.

Csapattagok: 

Csillag Zsombor, Dávid Benjámin, Dobos Máté, Fellegi Regő, Gera Ferenc, Kertli Ádám, Kégel Tamás, Kovács Gergely, Ladovszky János, Mészáros Botond, Pettner Dávid, Rácz Dávid, Szemerédi Levente, Veliczky Zalán

Szakmai stáb: Dusan Markovic, Wittmann Krisztián, Pásztor Dávid, Nagypál Nóra