Puskaropogástól és ágyúdörgéstől volt hangos a Nyíri erdő
Puskaropogástól és ágyúdörgéstől volt hangos vasárnap a Szent Hubertus Parkerdő. Idén is megtartották a hagyományos ünnepi megemlékezést Hetényegyházán, az Aradi vértanúk és Szulyovszky László alapító emlékhelyénél. A Szabadságharc 1848-1849 Alapítvány és a KEFAG Zrt. által szervezett megemlékezésen a szabadságharc vértanúi előtt tisztelegtek. Az eseményen a résztevőket Nyitray András kuratóriumi elnök köszöntötte.
– A magyar hadsereg hatszoros túlerővel nézett szembe. Milyen bátorság kellett ahhoz, hogy felvegyék a harcot, és terveik szerint megállításra kényszerítsék őket? Erről pedig már Dr. Fekete Gábor önkormányzati képviselő beszélt. Az Értékmegőrzési Bizottság elnöke hangsúlyozta, a 13 aradi vértanút nevezhetnénk a 13 legbátrabb magyarnak is.
Az eseményen elhangzott, ezen a napon a főhajtás Szulyovszky Lászlónak is szól. A hajdani kerületvezető erdész gondos gazdája volt a rábízott erdőknek, és a magyar hagyományoknak is. Hálatelt szívvel ünnepelt március 15-én és gyászolt október 6-án.
A meghitt megemlékezésen közreműködött a hetényegyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, a Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület, valamint Szabó Sándor tárogatóművész. A résztvevők koszorút helyeztek el és mécseseket gyújtottak az emlékhelynél.