Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő hetekben, köztük 28 ezer végzős diákkal, akik az érettségi bizonyítványt is meg fogják kapni - ismertette a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorának csütörtöki adásában.
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) kapcsán elrendelt hatósági intézkedések továbbra is érvényben vannak. Bár a rábapordányi eset óta nem igazoltunk új fertőzést, a vírus rendkívüli ragályossága és hosszú lappangási ideje miatt továbbra is elengedhetetlen, hogy minden állattartó maradéktalanul betartsa az érvényes járványvédelmi előírásokat és óvintézkedéseket.
Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat segítheti a társasházakat és lakásszövetkezeteket a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében, a 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás jóvoltából összesen akár 200 ezer háztartásban valósulhatnak meg költségcsökkenést eredményező beruházások - közölte szerdán az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel.
Ukrajna európai uniós tagsága számos kockázattal járna, ezért a felvételről nem csak a tagállamokat, hanem az állampolgárokat is meg kell kérdezni. Erről Gyopáros Alpár kormánybiztos beszélt Apostagon a múlt héten, a kormánypártok országjáró fórumán. Mint hangsúlyozta, a kabinet ezért indított szavazást, ahol megkérdezik Magyarország összes szavazókorú állampolgárát, hogy egyetért-e a gyorsított felvételi eljárással.
2019 óta csaknem 60 milliárd forintot fordított a kormány a Magyar Falu Program keretében Bács-Kiskun vármegye falvaira. Erről Gyopáros Alpár beszélt múlt héten szerdán Apostagon. A kormánybiztos az országjáró fóruma előtt adott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a program idei költségvetése meghaladja a 100 milliárd forintot.
A parlament többsége kedden támogatta a családtámogatási rendszer új elemeinek bevezetését. A döntés értelmében jönnek a kiterjesztett adókedvezmények a gyermekeket nevelő családok számára.
2025. május 5-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2024/2025-ös tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1157 helyszínen várhatóan több mint 142 000-en érettségiznek. A vizsgákat május 5. és július 2. között a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, lebonyolításukban 3385 érettségi vizsgabizottság működik közre.
Megtévesztő tartalmú SMS-t kaptak többen, amit a BÁCSVÍZ Zrt. nevében küldtek az érintetteknek. A BÁCSVÍZ Zrt. tájékoztatta az ügyfeleit, hogy semmiképp ne kattintsanak a linkre és ne válaszoljanak az üzenetre személyes adatot megadva.
Az április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri el az ország teljes területére Nagy István agrárminiszter. A rendkívüli helyzettel kapcsolatos kérelmeket az érintett gazdálkodók a káreseménytől számított 21 napon belül nyújthatják be a Magyar Államkincstárnak.
A madárinfluenza járvány évek óta hatalmas károkat okoz a hazai baromfi ágazatnak, a vaddisznó állományban nyolcadik éve jelen lévő afrikai sertéspestis állandó veszélyt jelent a házisertés állományainkra. Januárban egy hazánkban addig soha meg nem állapított betegség, a kiskérődzők pestise került diagnosztizálásra Zala vármegyében. Március óta pedig egy 50 éve elfeledett, de mindig is rettegett betegség, a ragadós száj és körömfájás terjed a Győr-Moson-Sopron vármegyei szarvasmarha állományok között.
A kormány 2026. június 30-ig meghosszabbította a bölcsődei térítésidíj-támogatási programot, amelyben bővítették az adható támogatások mértékét is - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
A hét közepén regisztráltak idén először nyári napot, amikor a hőmérséklet elérte a 25 fokot. Egy rövid zivataros lehűlés után az ünnepi hosszú hétvége már napos és egyre melegebb idővel telik. Az ország nagy részén kora nyári meleg jellemző, az Alföldön és a Kisalföldön meghaladtuk a 25 fokot.
Jézus feltámadása mutatja meg az ember igazi értékét, azt, hogy többet ér a szeretetet gyakorolni, mint másokat félretaposva javakat és pozíciót szerezni - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján a fővárosi Szent István-bazilikában.
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) vírus jelenlétét igazolta egy rábapordányi gazdaságban április 17-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumba. A mintegy 600 állatot számláló állomány egy tehenénél 17-én reggel jelentkezett a betegség tünete a fejés során. A gyanút délutánra a Nébih laboratóriuma is megerősítette, így haladéktalanul életbe léptek a legszigorúbb hatósági intézkedések. A további korlátozás alatt álló terület újabb településekkel bővült, valamint az országos főállatorvos április 21-e éjfélig mozgatási korlátozást rendelt el a fogékony állatokra.
Széleskörű kerékpárszállítási lehetőségekkel és megújult kerékpáros aloldalával segíti a MÁV-csoport a kerékpáros turizmus népszerűsítését - közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Digitálisan is elérhetővé vált a várandósgondozási kiskönyv az EgészségAblak applikációban - közölte a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára az MTI-vel vasárnap.
Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan - közölte az MTI-vel vasárnap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
1975. április 29-én nyitotta meg kapuit a Corvina Óvoda Katonatelepi Óvodája. A kezdetekben 25 fős csoporttal tudták elindítani az intézményt, napjainkban pedig már négy csoport van, ahol több mint 100 gyermeket tudnak ellátni. A mai napon díszes ünnepséget tartottak az óvodában, ahol a volt óvodavezető és óvónők is részt vettek.
A Zöld Kórház Díjat idén a fenntarthatóság területén végzett kiemelkedő eredményéért és komplex munkájáért a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ vehette át.
Hulladékgazdálkodás területén a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház emelkedett ki, akik példásan dolgoznak a fenntartható hulladékkezelésen, beleértve az infúziós üvegek és gyógyszertári üvegek szétválogatását, valamint a fertőző hulladékok sterilizálását.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.