A Sulikézi Fesztivált idén második alkalommal szervezték meg, a tavalyi nagy sikernek köszönhetően. Az előző évadban indult rendezvény Kunszentmiklóson indult, idén már Kecskeméten mérik össze tudásaikat a fiatal sportolni szeretők.
Idén is kiváló hangulatban telt a Keresztény Polgári Bál, amelyet a Kecskeméti Római Katolikus Föplébánia, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Kecskeméti Szervezete, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja és a Piarista Diákszövetség rendezett meg a Három Gúnár Rendezvényházban. A bál fővédnöke Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere volt, a vendégeket pedig Dr. Salacz László országgyűlési képviselő köszöntötte.
7 órán keresztül hallgathattunk Wass Albert műveiből részleteket ma a
Katona József Könyvtárban. Az olWASSunk EGYÜTT zenés irodalmi
összejövetellel párhuzamosan kishazánkban, az elszakított területeken,
valamint a föld más tájain élő, magyarságukat őrző csoportok is egyszerre
olvastak tisztelegve a Wass Albert műveiből is sugárzó szellemiség előtt.
Farsangi falukerülő sétát rendez 2025. február 22-én, szombaton 14 órakor Dr. Papp Zoltán Hetényegyháza megválasztott önkormányzati képviselője. Gyülekező 13:30-tól a Művelődési Ház parkolójában.
Meghosszabbították a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál nevezési határidejét, így március 2. éjfélig lehet regisztrálni a 17. KAFF versenyprogramjába - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
A szálló por miatt az ország több pontján, elsősorban a keleti országrészben veszélyessé vált a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
Mátyás-napi tekeversenyt szervezett a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség a Rendőrségi Nyugdíjasok Bács-Kiskun Vármegyei Egyesületével. A mai esemény volt a döntő, 14 csapat vett részt rajta.
Jótékonysági hangversenyt rendeztek a Kodály Iskolában.
Az ütőhangszeres tanszak javára szólt a muzsika kedd délután a Kecskeméti Kodály Iskola dísztermében. A fergeteges hangulatú koncerten az intézmény jelenlegi és korábbi zeneiskolai és zeneművészeti szakgimnáziumi ütős diákjai, valamint tanárai – Palotás Gábor és Majsai Bálint –, továbbá meghívott zenésztársaik muzsikáltak. Az est „sztárfellépői” a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ütőegyüttesének tagjai voltak.
Sok egyedülálló ember küzd az ismerkedéssel. Mindez már átkerült az online térbe, azonban azoknak, akik ezt nem szeretik, van lehetőségük Kecskeméten is személyesen ismerkedni. Arról, hogy hogyan is működik a villámrandizás, Baksa-Nagysolymosi Andreával, a Párizsi Randevú szervezőjével beszélgettünk.
A csütörtöki közgyűlésre készülve mától üléseznek az önkormányzat szakbizottságai. A Szabályozási Bizottság hétfő reggeli ülésén többek között új utcanevekről és civil szervezetek támogatásáról, valamint a választókerületi keret felosztásáról döntöttek.
A kormányablakok mellett már a gyógyszertárakban is lehet regisztrálni a Gondosórára - közölte a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos vasárnap a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a magyar családok védelme érdekében figyelmeztetést adott ki az érintett termékek fogyasztóktól történő visszahívása céljából – olvasható a https://nkfh.gov.hu/-n.
Újabb lakossági tájékoztatást tartott dr. Fekete Gábor alpolgármester,
önkormányzati képviselő és Szabó Lajos erdőmérnök Katonatelepen, a
Veres Péter utca és a Zsigmond Ferenc utca kereszteződésében. Az előző
összejövetelen a lakók a fakivágásban igen, azonban a pótlandó fák fajtái
kapcsán nem értettek egyet. A mai napon azonban sikerült közösnevezőre
jutni: lesznek hazai nyárfák és akácok, valamint őshonos fafajok is helyet
kapnak majd a területen, úgymint magyarkőrisek, szilfák és kocsányos
tölgyek.
Február 20-ig továbbítják az általános iskolák a diákok tanulói és jelentkezési lapjait. Ekkor történik meg a hivatalos jelentkezés a kiválasztott középfokú iskolákba. A 6 vagy 8 osztályos gimnáziumokba jelentkezők szülei az űrlapok kitöltését és benyújtását egyénileg is intézhetik.
Több kecskeméti orvos is szerepel a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány által létrehozott Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj jelöltjei között. A szavazatokat március 10-ig lehet leadni.
Öt éve annak, hogy a Neumann János Egyetem rendszeres véradásokat szervez a Magyar Vöröskereszttel karöltve. Az ott dolgozók és a hallgatók szívesen vesznek részt ezeken az alkalmakon, hiszen mindannyiuk számára fontos, hogy segítsék embertársaikat a bajban is.
Szombaton nyílt meg a Házasság Hete rendezvénysorozat az Aranyhomok Hotelben. Az első esemény a Szerelem Íze Vacsoraest volt, ahová 28 pár érkezett, akiknek játékos feladatokat kellett megoldjanak. Az országos kezdeményezéshez idén immáron 13. alkalommal csatlakozott Kecskemét.
A következő héten is várják az Országos Vérellátó Szolgálat szakemberei, azokat a jó szándékú embereket, akik véradással segítenék a rászorulókat. Mutatjuk a helyszíneket és időpontokat.
Együttműködési megállapodás jött létre év elején a Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség és a Bács-Kiskun Vármegyei Speciális Kutatómentő Egyesület között. Dr. Mák Kornél, az egyesület elnöke az együttműködési megállapodás aláírásakor elmondta, a Külügyminisztériummal és a Katasztrófavédelemmel megállapodva már akár belföldi, akár külföldi esetekhez is riaszthatók a kecskeméti és vármegyei mentőcsoportok. További részletek a KTV stúdióbeszélgetésében:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.