Április 2. az Autizmus Világnapja, a város ma kékbe öltözött és egész nap több helyszínen hívták fel a figyelmet az autizmusra. Kecskeméten idén is többszázan részt vettek az Auti-sétán, délután forgószínpad az autizmus körül! című mini interaktív játék, az Agórában rajzkiállítás várta az érdeklődőket. Az Auti-sétát idén a Kecskeméti Autizmus Centrum Alapítvány Jótevői, rövidebb nevén KACAJ Alapítvány szervezte,. Kerekesné Sipos Csilla, a szervezet képviselője volt a KTV vendége.
A madárinfluenza terjedése miatt a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal a térség 36 településén, többek között Kecskeméten is elrendelt megfigyelési körzetet. Mindez azt is jelenti, hogy a a települések határán a fő közlekedési utakon „Madárinfluenza felügyeleti (megfigyelési) körzet” feliratú táblát kell elhelyezni.
Az év első két hónapjában a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva hétszeresére nőtt a hepatitis A-fertőzés gyanújával jelentett fertőző betegek száma.
Dr. Zacher Gábor toxikológus előadásával, három korcsoport számára tartottak drogprevenciós napot március 25-én délután a Neumann János Egyetemen. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Delta program keretén belül megszervezett eseményén több mint 1200 fő vett részt.
2025. március 26-tól a teljeskörű látogatási tilalmat feloldják a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház telephelyein. A maszkhasználat azonban továbbra is kötelező - áll az intézmény közleményében.
Katona Ernő 2023 decemberében kezdte meg pályafutását a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályán mint az ország első és egyetlen férfi szülésznője. Páratlan helyzetéből adódóan az oktatási intézmények rendszere sem készült fel arra, hogy ebben a hivatásban egy férfi számára megfelelő titulust biztosítson.
Az országban elsőként indulhat be egy kísérleti prevenciós program Kecskeméten. Az önkormányzat támogatásával az ESZII koordinálásában a város legnagyobb praxisközössége mellett jön létre egy úgynevezett praxistámogató csapat egy gyógytornásszal, egy mentálhigiéniás, egy dietetikus és egy betegkoordinátor szakemberrel. A cél, hogy a leggyakoribb egészségi problémák esetében minél korábban szakszerű ellátásban részesülhessenek a páciensek.
Ismét megnyitotta kapuit a Kecskeméti Nemzeti Színház azok előtt, akik segítségükkel vérüket adták másokért. A teátrum az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen szervezett véradást szombat délután. Az eseményre 70-en érkeztek, órákig tele volt az épület előtere.
Kecskemét is csatlakozott a Mozgás receptre programhoz, amely az Aktív Magyarország Program keretében működik. Ezzel kapcsolatban tartottak ma (hétfőn) kerekasztal beszélgetést a városházán a résztvevők számára. Az egyeztetésen részt vett a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke, valamint Kecskemét polgármestere is.
A kínai gyógyászattal is megismerkedhetünk a Kvalitás magazin legfrisseb adásából. Az Aquagyógyászatban működő EMC meridián állapotfelmérés a kínai orvoslás és a modern technológia ötvözete. A vizsgálat eszköze az EMC elektromos mérőműszer, melynek elődjét az űrkutatásban használták. Nézzék meg a Kvalitás riportját!
Öt zsűridíjas és egy közönségdíjas csapat vehette át a Richter Anna Díjat és a díjjal járó, nyertesenként 4 millió forint támogatást a március 19-én megrendezett ünnepélyes átadón. A Richter Gedeon Nyrt. az elismeréssel olyan újszerű, hiánypótló ötleteket támogat, amelyek az oktatás, egészségügy és gyógyszerészet területén innovatív módon járulnak hozzá a fejlődéshez és minőségi változást hoznak a dolgozók mindennapjaiban. A 2019-ben alapított díj jóvoltából eddig 32 projekt valósulhatott meg összesen 128 millió forintból.
Az autizmus volt a fő témája a Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Korai fejlesztés és gondozás és konduktív pedagógiai ellátás munkaközösség szakmai napjának. Az Ifjúsági Otthon Tükörtermében gyűltek össze ma délután a meghívott szakemberek, hogy egy gondolatébresztő előadással összekötve tapasztalatot cseréljenek.
Dr. Maráz Róbert PhD, FEBS sebész és onkológus, valamint dr. Venczel László sebész és plasztikai sebész tartott szakmai előadást március 18-án a kecskeméti Four Points by Sheraton Hotelben. A kecskeméti kórház emlő munkacsoportjának tagjai az általuk alkalmazott innovatív megoldások eredményeit és tapasztalatait osztották meg a megjelent szakemberekkel.
Egy 2011-es törvény komolyan szabályozza az otthonszülést. Kecskeméten létezik egy Születésközpont, ahol képzett szülésznők otthoni környezetben segítik világra a babákat. Ahol a dúlák nem csak a szülésfelkészítésben, hanem a gyermekágyi időszakon is átsegítik a kismamákat.
Új programokhoz csatlakozik Kecskemét az egészséges életmód népszerűsítése érdekében. Annak érdekében, hogy minél többen kapjanak kedvet az egészséges életmódhoz, kezdetét veszi az Aktív Kecskemét program, amelynek további célja, hogy lehetőséget teremtsen a város lakossága számára a különféle mozgásformák, sportok megismerésére, kipróbálására, gyakorlására.
A nem kereskedelmi (háztáji) baromfi állományok számbavétele szükségessé vált Bács-Kiskun vármegye területén a magas patogenitású madárinfluenza terjedése miatt.
Immár hagyományként, kilencedik alkalommal rendezte meg szakmai versenyét a vármegye egészségügyi szakdolgozói részére a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Területi Szervezete március 14-én pénteken a Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Technikumban.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.