A 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2021-00294 azonosítószámú, „Széles körben használható levegő sterilizáló megoldások kifejlesztése intelligens működés optimalizáló vezérléssel” című projekt az AIRVENT Légtechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Neumann János Egyetem alkotta konzorciumban valósult meg.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megalapításának 200. évfordulóját ünnepli az ország az idei évben. A dél-alföldi regionális nyitóünnepséget kedd délután tartották a kecskeméti Neumann János Egyetemen (NJE). Az eseményen előadásokkal, innovációs díjak átadásával és egy Karikó Katalinról szóló kiállítással ünnepelték a tudományt. A Nobel-díjas magyar kutató november 16-án a Neumann Egyetem vendége lesz.
A legmodernebb technológiával tanulhatnak a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karának hallgatói. 3D-fémnyomtatót kapott ugyanis az Innovatív Járművek és Anyagok Tanszéke. Az új eszközt az oktatás mellett a kutatás-fejlesztésben is tudják majd hasznosítani.
Kiemelkedő sikere volt a Modern Gyárak Éjszakájának pénteken. Az országos eseménysorozat célja, hogy bemutassa a gyárakban, üzemekben zajló munkát, a kutatás-fejlesztéstől egészen a végtermékig.
Véget ért az 5letből jövő! játékos vállalkozói vetélkedő hetedik évada. A legjobb öt csapat két napon keresztül küzdött az 1+1 millió forintos fődíjért Kecskeméten a Sheraton Hotel és Konferencia Központban. A fődíjat végül a sepsiszentgyörgyi Meridia csapata vitte el.
Egyhangúlag támogatta a csütörtöki közgyűlés a Green & Cool Kecskemét fejlesztési koncepciót, mely további hazai és uniós források elnyerése esetén fellendítheti Homokbánya városrész, majd potenciálisan más kecskeméti városrészek fenntartható energetikai fejlesztését.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.