A Bács-Kiskun vármegyében robbanásszerűen terjedő magas patogenitású madárinfluenza járvány indokolta, hogy e vármegyében és Csongrád-Csanád vármegyében is nagy arányban bővítsék a védő- és a megfigyelési körzeteket. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) változatlanul felhívja az állattartók figyelmét, hogy tartsák be a szabályokat a járvány elleni küzdelemben.
Uniós források felhasználásával sorra jelennek meg a kisebb és nagyobb mezőgazdasági vállalkozókat támogató agrártámogatások. A jelenleg is futó illetve a következő időszak pályázatairól volt szó a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének keddi fórumán. A szaktárca képviselője a rendezvényen azt mondta, hogy a többszörös túljelentkezés miatt már lezárt pályázatok azt bizonyítják, hogy az utóbbi évek nehézségei ellenére hosszútávon terveznek.
Ismeretterjesztő, országjáró körutat szervez október-novemberben az új agrártámogatási ciklus kapcsán a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., hogy minél több termelőhöz eljuttassa az ökológiai gazdálkodáshoz kacsolódó ismereteket. A ma (kedd) délelőtt Kecskeméten tartott rendezvényen az új, ötéves támogatási program volt a téma.
Védőkörzet, valamint megfigyelési körzet került elrendelésre Bács-Kiskun vármegye több településére vonatkozóan. Az érintett települések és körzetek listája IDE kattintva érhető el.
Az elmúlt napokban egymástól járványtanilag független két Bács–Kiskun vármegyei baromfitelepen, egy tojótyúk- és egy mulardkacsa állományban azonosították a betegséget. Ezenfelül a már fertőzött Hajdú-Bihar vármegyében egy mulardkacsákat és egy hízóludakat tartó gazdaságban, Békés vármegyében pedig egy tojótyúkállományban igazolta a madárinfluenza vírus H5N1 altípusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett gazdaságokban együttesen csaknem 220 ezer baromfi ártalmatlanítását rendelte el a hatóság a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében.
A nyári aszály után jól indul az ősz. A betakarítási folyamatok az időjárás miatt három-négy héttel korábban elkezdődtek. Nagyon nehéz évet fognak zárni a gazdálkodók. A kukoricatermesztéssel biztos, hogy több helyen is fel fognak hagyni. A termésátlagok alakulásáról, a talajelőkészítési munkálatokról és a gazdálkodók helyzetéről beszélgettünk Gáspár Ferenccel, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun vármegyei elnökével.
Újra megjelent a madárinfluenza hazánkban. A vírus egyik altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma Fejér, Hajdú-Bihar, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az elhullott vadmadarakból vagy házi állományokban. A baromfitartóknak szigorítaniuk kell a szabályokon, ugyanis ahol megjelenik a betegség, ott az egész állományt le kell ölni.
A nyári aszály után az ősz jól indul – már ami a mezőgazdaságnak hasznos időjárást illeti. A szeptemberi és októberi eső kedvezett a gazdáknak, mivel kezdődik az új mezőgazdasági szezon, elérkezett a vetés időszaka.
A tavalyi nagy sikerű rendezvény után, újra megrendezésre kerül az Erős Pista Feszt, mely új programokat tartogat mindenki számára. 2024. október 11-12-én Hetényegyházán várják az érdeklődőket programsorozatukkal. A látogatókat színes programokkal, finomságokkal, ajándékokkal várják. Betekintést nyerhetnek majd a vendégek az új üzembe működésébe és láthatják hogyan készülnek a parpikás ételízesítők, főleg az Erős Pista, és a Piros Arany. A fesztivál kapcsán Bazsó Rita, az Univer Product Zrt. marketing igazgatója volt a KTV vendége.
Az idei év kardinális kérdése volt, hogy sikerül-e megmenteni az árvíz által veszélyeztetett termőföldeket. A témában a Kecskeméti Televízió stúdióvendége volt Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun vármegyei elnöke.
Az otthoni kertészkedés örömét adja át olvasóinak Aszódi János, az ATV-n látható Új Mezőgazdasági Magazin főszerkesztője az Én kis kertem című könyvében. Néhány hónapja megjelent a kötet második része is, amely mindenkinek hasznos útmutatót nyújt a házi kertek gondozásához. Aszódi János laikusként kezdett otthonában kertészkedni, azt vallja, hogy ha neki sikerült, akkor másoknak is fog. A tévés szakember volt a KTV Kiemelő magazinjának vendége.
A nyár folyamán több bejelentés érkezett Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből az elszaporodó és jelentős károkat okozó olaszsáskáról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih). Az elmúlt két év meleg időjárása nagyban kedvezett a sáskák szaporodásának, és várhatóan a következő évben is növekedni fog a faj népessége.
Kisasszonynapi terményáldó és adományosztó ünnepségre került sor pénteken a Szent István szobornál. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” program szervezésében a gazdák által összeadott lisztből készült péksüteménnyel is megajándékozták a résztvevőket, megáldották a terményeket is.
A Bor és Piac szaklap a MATE Budai Campusán megtartott eredményhirdetésen ismertette a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2024. évi győzteseit és helyezettjeit. A soltvadkerti Frittmann Borászat nem csak a nagybirtok kategóriában lett a legszebb, hanem az abszolút első helyet is elnyerte.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az idei szüret kezdetével felhívja a borászok figyelmét az újbor erjedése során keletkező mustgáz veszélyeire. A mustgáz nagy koncentrációban akár halálos baleseteket is okozhat, amennyiben nem megfelelően szellőztetik a pincét. A klasszikus megoldásnak számító gyertyagyújtással gyorsan és egyszerűen ellenőrizhető a levegő minősége, ami akár életet is menthet.
Idén átlagosan két-három héttel hamarabb kezdődött a szőlő szüretelése térségünkben is. Mindez az extrém meleg időjárásnak köszönhető, amely a termés mennyiségére is minőségére is hatással van.
Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítást augusztus 21-25. között rendezte meg immár 27. alkalommal a Hírös Hét Fesztiválon, a Hírös Forrás szökőkút környékén. Kecskemét és térsége 12 települése mutatkozott be egy nagyszabású térségi seregszemlén, több mint 100 kiállítóval, 12 kulturális műsorral, kézműves bemutatókkal, értékesítőkkel és kistermelőkkel.
Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület ebben az évben ismét meghirdette a nagy népszerűségnek örvendő Aranyhomok Térségi Lekvárversenyt, immár nyolcadik alkalommal. Az idei megmérettetésen már zöldségkrémek és csatnik is versenyeztek.
Konferenciát és bemutatót szerveztek ma (péntek) a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének Kecskeméti Kutató Állomásán „Alföldi kenyér, szőlő és bor – A Kárpát-medence kincsei” címmel. A rendezvény immár 21. éve tartja össze a borászokat, szőlőnemesítőket, gabonakutatókat és -nemesítőket. A rendezvény célja bemutatni a szőlészet-borászat, illetve a gabonakutatás területén elért eredményeket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.