A biomassza fűtőmű stabil és megbízható üzemelésének köszönhetően az intézmények és egyéb, nem lakossági felhasználók az új esztendőben is kedvezményes áron vehetik igénybe a távhőszolgáltatást Kecskeméten. A TERMOSTAR Kft. szakemberei az elmúlt időszakban mindent megtettek annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb megtörténhessen a megújuló energiát hasznosító fűtőmű rendszerbe integrálása, és érvényesíthetővé váljon a biomassza technológia árcsökkentő hatása.
A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt egy férfival és egy nővel szemben, akik internetes hirdetési oldalon álnéven regisztráltak és a vételárat előre elkérve olyan műszaki cikkeket hirdettek eladásra, amikkel ténylegesen nem rendelkeztek. Másfél év alatt 102 sértettnek közel 5 millió forint kárt okoztak.
Megnyitotta kapuit az új vacsiközi posta. A városrészben élők így már az ünnepi időszakban is elérhetik a legfontosabb postai szolgáltatásokat. A mai ünnepség után már használatba is vették a helyiek a postát, leveleket adtak fel, csekkeket fizettek be.
Novemberben új szolgáltatással bővült a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház palettája: megérkezett a szelfitükör, amellyel nem mindennapi fotókat készíthetnek kedves vendégeink bármely nagyszínházi, nem gyermekeknek szóló előadás előtt, szünetben, és utána.
A fűtési szezon indulásával sokan vegyes tüzelésű kazánnal/kályhával fűtenek, melynek mellékterméke a salak és a hamu, ami nem kommunális hulladék- írja tájékoztatójában a DTkH Kft..
Mikulás alkalmából december 6-án nem büntette meg a Kecskeméti Városrendészet azokat, akik nem fizettek a parkolásért. Az autókon a piros csomagokban tájékoztató és szaloncukor volt, a jó tett helyében jót várj elv alapján. Ezzel a kedvességgel szerették volna ösztönözni a sofőröket a városrendészek arra, hogy váltsák meg a jegyeket.
Ünnepélyes keretek között adták át az OTP Bank megújult fiókját a Malom Központban. A tanácsadói szemléletű bankfiókban lakossági és vállalati szolgáltatásokat egyaránt elérhetnek az ügyfelek, és mindezeket immár egy letisztult designnal kialakított, otthonos környezetben vehetik igénybe.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is az ország több részéről érkeztek versenyzők az országos Gáspár Pomádéra. A szombati verseny tisztasága érdekében a szervezők mindent megtettek, a diákok pedig kiélhették minden kreativitásukat és precizitásukat. Az országos fodrászverseny kapcsán volt a KTV Kiemelő magazinjának vendége Pappné Szabó Lilla szervező.
A budapesti agglomerációban és hat vidéki nagyvárosban próbálhatnak ki az utasok egy Solaris és egy Caetano hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszt a menetrend szerinti forgalomban. A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. kísérleti projektjében a Linde Gáz Magyarország és a Messer Hungarogáz végzi majd a tankolással kapcsolatos szolgáltatást-írja az autószektor.hu
Tavaszra elkészülhetnek a Kadafalvára tervezett közöségi ház tervei. A projekt a napokban startolt el. Az elsődleges információk szerint a több mint 500 négyzetméteresre tervezett létesítmény a városrészi napoknak helyet biztosító területen fog megépülni, amely idén került teljes egészében önkormányzati tulajdonba. Az elképzelések szerint az épületben a közösségi terek mellett helyet kap majd többek között a felnőtt és gyermek háziorvosi rendelő és egy PostaPont is. A Közösségi Ház köré pedig parkot, játszóteret és focipályát is terveznek.
A legbizakodóbb tervekhez képest is hamarabb, már december 8-án nyitja meg kapuit az új vacsiközi posta pont. A városrészben élők így már az ünnepi időszakban is elérhetik a legfontosabb postai szolgáltatásokat.
Az ősz végéhez közeledve egyre több a lehulló falevél a városszerte. A hulladékszállító cég a tervek szerint november végéig viszi el a zöldhulladékot a kecskeméti ingatlanokról.
A felújított városháza megnyitó ünnepségsorozatára meghirdetett városházi kulisszatitkok program továbbra is nagyon népszerű, az érdeklődés nem csökken. Ezért újabb három időpontban nyílik lehetőség az épületben a vezetett sétára.
A Caffé Vergnano prémium olasz kávémárkával bővült a Félegyházi Pékség kínálata. A Coca-Cola HBC Magyarország által kizárólagosan forgalmazott kávé márkával szeretnék népszerűsíteni a reggeliző kultúrát. A szerdán megtartott sajtóreggeli keretében mutatták be a két cég partnerségét, melyen a résztvevők megkóstolhatták az őszi, téli időszak szezonális péksüteményeit és kávé különlegességeit.
November 12-e a szociális munka napja. Ez alkalmából szervezett ünnepséget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régiója az ágazat dolgozói számára pénteken. A rendezvény résztvevői megemlékeztek elhunyt társaikról és köszöntötték az idei díjazottakat is.
A Kecskeméti Piac szervezésében, 2023.11.26-án vasárnap, 7.00-12.00 óráig kerül megrendezésre a Bohém Piac karácsonyi külön rendezvénye, egy rendhagyó Karácsonyi vásár a Budai utcai piaccsarnokhoz kapcsolódó szabadtér hátsó részén.
A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban is elindul az új Járóbeteg Irányítási Rendszer. A járóbeteg-szakrendelőkbe tervezett új időpontfoglaló és behívó rendszer célja, hogy minél hamarabb kapjanak időpontot a betegek a vizsgálatra, és minél kevesebbet kelljen várakozniuk a rendelőben.
Közel négyszázan látogattak el a vasárnap megtartott 8. Dream Day Esküvőkiállításra, ahol több mint 45 kiállító képviseltette magát. Az ifjú párok ötleteket meríthettek és óriási kedvezményekben részesülhettek ezen a napon.
A magyar főváros Európa leginkább kedvelt üzleti hivatásturisztikai úti céljai közé tartozik, ugyanakkor Budapesten kívül is egyre növekszik a kereslet, főként a tavaszi és őszi csúcsidőszakban - állapította meg kedden közölt elemzésében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.